5 éves (!) kisfiú ült a veszélyesen közlekedő autó volánjánál

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-05-05, 09:29

Az otthonról meglépő durcás lurkó a lánytestvéréhez próbált eljutni.

Elcsente szülei kocsiját és több kilométert levezetett egy 5 éves kisfiú az Egyesült Államokban. A fiú azért indult útnak, mert úgy érezte, hogy eljött az ideje annak, hogy a saját kezébe vegye az életét.

Az eset Utah államban történt május 4-én, vagyis most hétfőn. Amerikai idő szerint 11:50 körül a rendőrség kötelékébe tartozó Rick Morgan figyelmes lett egy lassan és bizonytalanul haladó SUV-ra, amit ezért kiszedett a forgalomból. Morgan aztán odasétált a kocsihoz, majd döbbenten konstatálta, hogy a volán mögött egy kisfiú foglal helyet.

„A sebességmérőm szerint 50 km/órával haladt a SUV, ami elég lassúnak számított a többi kocsihoz képest. Azt hittem, hogy valami baja van a sofőrnek, annyira furcsán mozgott az autó, ami konkrétan kacsázott a sávok között. Miután bekapcsoltam a szirénát, a sofőr félreállt, ezután jött a nagy meglepetés. Miután a kisfiú lehúzta az ablakot, nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak. Azt mondta nekem, hogy a lánytestvéréhez akar eljutni, aki Kaliforniában él. Azt is mondta, hogy szeretne venni egy Lamborghinit, majd átnyújtott nekem egy pénztárcát, amiben mindössze 3 dollár (nagyjából 1000 forint) volt” – mesélte a furcsa igazoltatásról Rick Morgan.

Mint kiderült, a kisfiú már több kilométert megtett azelőtt, hogy félreállították volna, csak a szerencsén múlt, hogy nem okozott balesetet, miközben részt vett a forgalomban. Az őt megállításra kényszerítő járőr elmondása szerint a gyermek előrecsúszott a vezető ülésen, így sikerült elérnie a fékpedált. Cserébe viszont nem nagyon látott ki a szélvédőn, plusz a kormánnyal is komoly harcot vívott, nem igazán tudta egyenesben tartani a szülei kocsiját.

„Nagyon zaklatott állapotban volt a kisfiú, a könnyeivel küszködött, miközben beszélgettem vele. Szerintem soha többé nem próbálkozik meg ilyen csínytevéssel” – tette hozzá Morgan.

A kisfiú egyébként azért volt zaklatott állapotban, mert órákkal korábban összeveszett otthon az anyjával. Az anyja közölte vele, hogy nem vesz neki Lamborghinit, a fiatal fiú ezen megsértődött, és eldöntötte, hogy akkor majd ő elmegy személyesen Kaliforniába, és vásárol magának egy Lambót a szülei beleegyezése nélkül. A kisfiú annyira felhergelte magát, hogy képes volt lenyúlni a szülők kocsiját, majd útnak indult.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Az 1963-as Jeep Wagoneer elölről fotózva
2020. január 03.
Lassan 6 évtizedre tekint vissza a luxus SUV-ok története.
1984 Ford Bronco XLT, barna SUV, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 14.
1980-ban mutatkozott be a Ford Bronco harmadik generációja. Az évek múlásával több apró módosításon esett át, de a széria csak 1984-ben nyerte el legmarkánsabb jellegzetességeit

További hírek