A Mercedes C111-es egy elfeledett versenyautó volt, ami Wankel-motorosként kezdte, öthengeres dízellel 300 km/h felett ment, duplaturbós V8-cal pedig átlépte a 400-as álomhatárt!
A 60-as évek második felében a japánok után, a Mercedes is érdeklődni kezdett a Wankel-motorok iránt, mivel ezzel a konstrukcióval relatíve kis motorból nagy teljesítményt lehetett elővarázsolni. A hatékony fejlesztéshez és teszteléshez szükségük volt egy könnyű, áramvonalas versenyautóra, amit egyszerű módosítani, ha a helyzet megkívánja. Így született meg az első C111-es, benne egy három rotoros, 280 lovas motorral. A korábbi sirályszárnyas 300SL legerősebb változatát is túllicitálta 40 pacival, az első teszteket a Nürburgring és a Hockenheimring pályáin végezték, az autó 260 km/h-s sebesség megfutására volt képes, úgy, hogy közben a Mercedesekre jellemző komfort sem került háttérbe. Ebben nagyban hozzájárult a speciális futómű, ami a hátsó tengelynél már előrevetítette a jelenleg is előszeretettel használt multi-link elrendezést is.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
A továbbfejlesztett, 4 rotorral felvértezett C111-II már 350 lóerőt csalt ki magából, a 0-100-as sprint teljesítéséhez mindössze 4,8 másodpercre volt szüksége. A karosszériát igyekeztek még áramvonalasabbá tenni elődjéhez képest, sikerült is nekik, az autó légellenállási együtthatója 0,325 volt, amivel korának élmezőnyébe sorolták, nyugodt szívvel. A szupergépet az 1970-es Genfi Autószalonon megmutatták a nyilvánosságnak, de az ezután következő olajválság befűrészelt a szomjas rotoros technikának. A Mercedes így a teljesítményorientált dízelmotorok fejlesztése mellett köteleződött el a következő években, amiben a C111 ismét nagy szerepet kapott.
Intercoolerrel felszerelt, öthengeres turbódízelt szereltek a sofőr mögé, a kor viszonylatában egészen elképesztő 190 lóerős teljesítménnyel. A Mercedes sirályszárnyas versenyautóját ezzel a konfigurációval 60 órán keresztül folyamatosan hajtották Nardóban, 252 km/h-s sebességet átlagolva, műszaki hiba nélkül. Csak ekkor 16 rekordot állított fel.
A következő alkalomra tovább feszítették a technikát, plusz az autó komolyabb légterelőket kapott, így a C111-es képes volt folyamatosan 300 km/h felett száguldani 12 órán keresztül. A tesztgép fogyasztás tekintetében is felülmúlta a várakozásokat, a várt 62. kör helyett csak a 67-ben kellett tankolni, 16 literes átlaggal zárta a flúgos futamot a sirályszárnyas. De ez sem volt elég.
A stuttgarti mérnökök végül elkészítették az ultimate C111-est: 4,7 literes V8-ast pakoltak bele, két tisztességes KKK turbófeltöltővel. A teljesítmény így 500 lóerőre és 600 Nm-re ugrott fel, amihez nagyon hosszú végáttételt párosítottak, majd újra rajthoz állították az autót Nardóban. A C111-IV-es jobban teljesített a vártnál, képes volt a 403,9 km/h-s tempó elérésére, nem sokkal elmaradva a 30 évvel későbbi csúcstermék, a Bugatti Veyron végsebességétől. A gyönyörű szuper-Mercit sajnálatos módon a rekord után nyugdíjazták, közvetlen utód nélkül veszett el az autóipar süllyesztőjében. Mondjuk nem teljesen, egy példány azóta is kiemelt pódiumon hirdeti egykori dicsőségét a Mercedes stuttgarti múzeumjában. Ha megtetszett a C111-es, itt olvashatsz róla bővebben!
