2020. február 19. | 13:32

A szemtanúk ereiben egy pillanatra megfagyott a vér.

A fénysorompó piros jelzését figyelmen kívül hagyva száguldott át a vasúti átjárón egy vakmerő autós Magyarországon. A sofőr a sorból kivágódva nagy gázt adott, így végül nem találkozott azzal a vonattal, amely már közel járt az egymással farkasszemet néző két kocsisorhoz.

A szabálytalankodó autósnak jó oka lehetett arra, hogy ilyen cselekedetre adja a fejét, lehet, hogy valami nagy baj történt valamelyik hozzátartozójával, ezért száguldott át a tilos jelzésű átjárón. Egyébként nem kellett volna sokat várnia a tehervonatra, amely a rémisztő megmozdulást követő pillanatokban már meg is érkezett az átjáróba (kinek jobb, kinek bal kéz felől).

Az eset a százhalombattai vasúti átjárón történt kedden, 8 óra körül. A szabálytalan autós tettéről videó is készült, amit már több mint 500-an osztottak meg a Facebookon. A poszt alatt valaki felvetette, hogy nem szabadna ítélkezni az autós felett, mert nem tudhatjuk, hogy mi vitte rá erre a cselekedetre. Az biztos, hogy most megúszta a dolgot, akár látta a lassan haladó tehervonatot, akár nem.

Ha viszont mondjuk a rendőrség a videó alapján vizsgálatot indít az ügyben, aztán kiderül, hogy a felvételen látható sofőr pusztán türelmetlenségből vágtatott át a síneken a tilos jelzés ellenére, akkor bizony megérdemli, hogy megbüntessék.

Facebook