2020. július 28. | 09:00

Hiába közel 60 éves a mezőgazdasági gép, így is milliókat adhatnak érte.

Ferruccio Lamborghini (1916 – 1993) egy olasz iparmágnás volt, és nevét elsősorban az 1963-ban alapított sportautókat gyártó vállalata miatt ismerhetjük leginkább. A Lamborghini ma is készít mezőgazdasági vontatókat, sőt, már akkor is készített, amikor még a sportautókról szó sem volt. Minden egy Mille Miglia versennyel kezdődött 1948-ban.

Az úriember mindig is szerette az autókat és a sebességet, ezért 32 évesen úgy döntött, hogy vásárol egy öreg Fiat Topolinót, amivel egy rendes, saját kezűleg eszközölt átalakítást követően rajthoz állt a neves 1000 mérföldes versenyen. Bár ne tette volna, ugyanis kis híján ott hagyta a fogát, amikor 680 mérföld teljesítése után egy étterem oldalának csapódott. Ez elvette a kedvét a további száguldozástól, és lassabb járművek után nézett.

A második világháborút követően az ország újjáépítése közepette nagy igény mutatkozott a mezőgazdasági gépek iránt, így hát úgy döntött, hogy traktorok gyártásába kezd. Ekkor született meg a Lamborghini Trattori nevű vállalat, amely a háborúból visszamaradt alkatrészek és motorok felhasználásával állította elő portékáját, és hamar nagy sikereket ért el.

Az RM Sotheby’s aukciósháznál hamarosan kalapács alá kerül egy 1961-es Lamborghinetta 2241R típusú mezőgazdasági vontató, amely értékesítéséből megközelítőleg 15-20 000 eurós bevételt várnak. Ez átszámítva hozzávetőlegesen 5,2-7 millió forint. A munkagépet egy 22 lóerős, kéthengeres 1962 köbcentis dízelmotor hajtja. Valószínűleg üzemképes, és az oldalára szerelt szegélynyírónak köszönhetően még talán munkára is fogható.