Az Audi újabb elektromos modellt fejleszt

Közzétéve:
2018-12-03, 17:09

A négykarikás gyártó következő villanyos autója a kompakt kategóriába érkezik

Arról már egy ideje hallani lehet, hogy az elektromos Volkswagen ID 2019-ben kerül gyártásba, most azonban az is kiderült, hogy ezzel a modellel közös platformra épít az Audi egy kompakt járművet. Már eddig is tervben volt, hogy az e-tron SUV után egy kisebb autót is fejlesztenek, most azonban biztossá vált a projekt megvalósítása.

2019-es Audi e-tron

Andreas Mindt, az Audi tervezési vezetője szerint néhány hónapon belül várható az új koncepció bemutatása, ez akár a Genfi Autószalonon is lehet, hiszen 2015-ben pont itt mutatták be az e-tron első változatát. A várakozásokkal ellentétben nem egy már meglévő Audi modellre épül az új Audi (mint például az A3), sokkal esélyesebb, hogy a Volkswagen ID kompakt elektromos modellel osztozik majd közös alapokon.

Az új villanyos modellekhez a Volkswagen-konszern az MEB platformot használja, mely egy kifejezetten az akkucsomagok beépítésére tervezett moduláris padlólemezt foglal magában. Erre az alapra egész modellcsaládokat lehet felépíteni, a különböző méretű akkucsomagokkal ellátott autókat különböző ársávokban kínálhatják a konszern egyes gyártói. Az Audi soron következő elektromos modellje pedig jó eséllyel fronthajtást fog kapni a költségek visszaszorításának érdekében.

Volkswagen-konszern MEB platform

A hírek szerint egy visszafogott formatervű jármű lesz az új elektromos kompakt, továbbá a gyártó kiemelte, hogy több piacnak kellett eleget tenni a külső megtervezésénél. Az Audi felfogása szerint egy elektromos autónak nem kell kirívó külsővel rendelkeznie, nem szükséges reklámozni, hogy milyen hajtás dolgozik benne. Egyszerűen nézzen ki jól az autó, a fogyasztók számára ez az egyik legfontosabb szempont.

A Nissan Leaf és a BMW i3 legnagyobb ellenfelének szánt modelltől 600 kilométer körüli hatótávot várnak, mely a városi és elővárosi használatra bőven elegendő lenne. A 2020-as év elejére az e-tron SUV-val, a kompakt modellel és az e-tron GT szedán koncepció sorozatérett kivitelével az Audinak lesz egy teljesen elektromos palettája, 2025-re pedig 12 tisztán villanyos autót szeretnének kínálni.

Forrás:

Kapcsolódó írások

A német birodalom visszavág, avagy az E-TRON-ok harca
2018. április 25.
Szinte már minden autógyártónak  kötelező Hibrid, de még inkább a jövőbe mutatóan tisztán elektromos hajtású típusokat fejleszteni és piacra dobni. De az egyre növekvő konkurenciaharc vajon adott elég időt az Audinak?
Már gyártják az elektromos motorokat a Győri Audiban
2018. július 24.
Elindult az elektromos motorok sorozatgyártása az Audi győri üzemében, ezzel pedig jó esély van rá, hogy az elektromos autózás előretörésével is biztos legyen a magyar gyár jövője.
VW Up! méretű elektromos autóval villant az Audi
2018. november 02.
Az németek 2021-re tervezik az önvezető, e-Tron rendszerrel ellátott kisautójuk piacra dobását. Vajon ez lesz a valaha készült legkisebb Audi?
ICE, HEV, PHEV és BEV
2018. június 05.
Nem, nem kapok éppen stroke-t viszont tudom, hogy sokan olvastok angol nyelvű cikkeket is, itt egy kis segítség, hogy mi mit jelent.