2019. szeptember 30. | 11:00

Várhatóan egy 240 km-es hatótávval bíró SUV érkezik.

A 2019-es Tokiói Autószalonon mutatja be első elektromos modelljét a hiroshimai gyártó. A már több magazin által tesztelt e-TPV prototípus után most megérkezik maga a sorozatgyártásba szánt modell is. 

A CX-30-ra megdöbbentően hasonlító SUV kivitel egy teljesen logikus döntésnek tűnik a gyártó részéről, hiszen így marad elegendő hely a padlólemezek alatt az akkupakknak, így az elektromos lét nem megy az utastér rovására. A prototípust külföldön már tesztelték különböző autósmagazinok, így nem csak pletykaszinten lehet beszélni az érkező modellről. Küllemben természetesen ismét egy jó nagy adag Kodót kapunk, amit már többször agyon dicsértem a CX-5, a CX-3, a 3 és gyakorlatilag minden elérhető Mazda esetében. Egyszerűen baromi jól áll mindennek.

Ahogy az e-TPV-ben is, úgy a debütáló modellben is egy 35,5 kWh-ás akkupakk, valamint egy elektromotor dolgozik majd, amely 141 lóerős, teljesítmény leadására lesz képes, 265 Nm-es nyomaték mellett. Tehát várhatóan menni fog ez is mint a barom, ahogy azt az összes új elektromos teszi. Itt fűznék hozzá annyit, hogy meglehetősen magas benzintartalmú vérem ellenére bele vagyok szerelmesedve az elektromos autók azonnali teljes erőbedobásába, egyszerűen élvezem ahogy hátba ver az a nem is feltűnően sok ló és nyomaték. Hát, ha még tényleg sok is van belőle… De ez egy másik cikk témája.

Az EV maximális hatótávjának 240 km-t ígérnek a japánok, ami bőven elégséges még egy balatoni kiránduláshoz is Budapestről, városban pedig főleg. Kérdéses, hogy a rivális Hyundai Kona Electric 450 km-es hatótávja mennyire fogja meggyőzni a vásárlóközeget, nem feledvén azt sem, hogy a Hyundai egy jó széles sávval alacsonyabbról indítja kezdő vételárait, mint a japán Mazda. Persze a Jinba Ittai érzést még senkinek sem sikerült utánozni, és lehetek őszinte, ha azt mondom abba azért bele lehet szeretni. A villanyos Madzag töltése kivitelezhető lesz általános otthoni, 6,6 kW-os hálózatról, valamint utcai 50kW-os gyorstöltőről is.

A Mazda hivatalosan bemutatja továbbá, legújabb hatótáv növelőjét is, az újragondolt és imádott rotary motort. Sajnos elsőszámú erőforrásként várhatóan már nem tér vissza a kínálatba, azonban a gyártó állítása szerint ez a végtelenségig forogni képes egység sokkal hatékonyabb és csendesebb, mint jelenleg használt társai. Maga a bolygódugyattyús motor már régóta nem szerepel a gyártó kínálatában, 2012-ben az RX-8-ban volt utoljára elérhető. Itt szúrnék közbe egy újabb gondolatot, hogy bár jó volt a Wankel, betegen sokat forgott, sajnos nagyon foglalkozás igényes motorblokk, rettentően kellett rá figyelni, hogy megfelelő karbantartással használja az ember, különben hamar kilehelte a lelkét.

A Mazda egészen sokáig tolta ki az elektromos és hibrid piacra való belépést, helyette a végletekig csiszolta már meglévő belsőégésű benzines egységeit, és tényleg nagyon szép kibocsátási értékeket értek el részecskeszűrő használata nélkül is, gondolj csak a frissen bemutatott Skyactiv-X blokkra, amely kombinálja a benzines szikra, és a dízeles kompressziós gyújtás technológiáját.

A 2019-es Tokiói Autószalonon debütáló új elektromos modell várhatóan 2020-ban, de legkésőbb 2021-ben kerül piacra, amit szorosan követ majd egy plug-in hibrid modell is. A Mazda BEV platformjára épülő modellek várhatóan első-kerékmeghajtást kapnak majd, de nagyon drukkolok, hogy érkezzen legalább egy darab AWD is.

Ha érdekelnek további hírek az autóiparból, ne hagyd ki az Alapjárat.hu heti hírműsorát sem!

  • Címkék: