2020. január 29. | 08:07

M, mint „Megy, mint az állat”!

Újabb taggal bővül az új 3-as BMW modellpalettája, melynek a típusjelzése mellett ott van a sokat sejtető M betű. Mint tudjuk, ez csak jót jelenthet. Az M340d feliratot nem nehéz megfejteni, egyszerre sugall a szükségesnél bőven több erőt és takarékos működést is. Merthogy ez lesz a dízel kínálat csúcsa az alsó-közép kategóriás autóban és feltételezhetően menetteljesítményeivel méltó lesz az M betűre.

Merthogy korábban az M betű kizárólag a legerősebb, leggyorsabb modellek kiváltsága volt, de egy ideje már a BMW a második legerősebb modelljeit is így jegyzi. A megkülönböztethetőség természetesen megmaradt, a csúcsmodell esetében a betű mellett csak egy szám van (ebben az esetben M3), az erőben azt következőknél pedig 3 szám és egy betű követi az M-et (például M340i). De ez utóbbi a benzines verzió, a dízel értelemszerűen d betűt kap.

Egyelőre a konfigurátorban is csak a szikragyújtásos verzió található, a csúcsdízelnek még se híre se hamva, de ami késik, nem múlik. Ráadásul a dízel is elérhető lesz szedán és kombi karosszériával, ahogyan a benzines is, ami remek hír, hiszen így nincsenek kizárva azok, akik a családi verzióra vágynak, és azok sem, akik az elegánsabb limuzinformát preferálják. A 3-as BMW jelenleg 8 féle erőforrással vehető, négy benzines (18i – 156LE, 20i – 184LE, 30i – 258LE, M40i – 374LE), három dízel (18d – 150LE, 20d – 190LE, 30d – 265LE) és egy hibrid (30e hibrid – 292LE) érhető el.

Az M40d kilencedikként csatlakozik a kínálathoz. Lássuk, mit fog tudni! Várhatóan 340 lóerős csúcsteljesítményt és kereken 700 Nm-es maximális forgatónyomatékot fog kipréselni magából a 3,0 literes sorhatos, ami bőven 5 másodperc alatti gyorsulásra lesz elegendő. Viszont valószínűleg csak összkerékhajtással lesz elérhető, szemben a benzines M340i-vel, ami hátsókerék-hajtással is párosítható. Az erő átviteléről a márkánál már megszokott 8 sebességes hagyományos automataváltó gondoskodik majd. A fő vetélytárs az Audi S4, ami csak dízellel érhető el.