Beköszöntött a kátyúszezon, ez a teendő, ha kárt okoz az úthiba

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-01-27, 08:51

Egy nagyobb kátyú akár személyi sérülést is okozhat.

A biztosítótársaságok tapasztalata szerint a kátyúkárok jelentős részéről (60-70 százalékáról) januárban, februárban és márciusban, vagyis az adott év első negyedében szoktak beszámolni az autósok. Az elmúlt időszakban a nagyon nagy hideg elmaradása ellenére is keletkeztek új kátyúk a magyar utakon, figyelmeztetett Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs főnöke.

„A gépkocsiban jellemzően 20 ezer forintos károkat okoznak a kátyúbalesetek, a leggyakoribb ilyen a defekt, illetve a felnisérülések, de elég gyakran előfordul futómű-károsodás is, sőt az országutakon, sztrádákon baleseteket, személyi sérüléseket is okozhat a kátyú” – mondta Lambert Gábor az InfoRádióban.

Ha egy kátyúba hajtva kárt szenved az autód, akkor két dolgot tehetsz. Ha van biztosításod, akkor fel kell venned a kapcsolatot a biztosítóddal, de fontos, hogy alaposan dokumentáld az okozott kárt. Ha nincs biztosításod, akkor az illetékes önkormányzattal, illetve a Budapest Közúttal vagy a Magyar Közúttal kell felvenned a kapcsolatot, attól függően, hogy lakott területen belül vagy kívül késztetett téged hangos káromkodásra az a fránya úthiba.

Úthibákra figyelmeztető közúti jelzőtábla

Lambert hangsúlyozta, hogy minden esetben a lehető legaprólékosabban dokumentálni kell a kárt, fotókat mindenképp csinálni kell, de a helyszínen készült hatósági jegyzőkönyvre, tanúnyilatkozatra is szükség van. Ha úgy van, akkor a kár összegét igazoló javítási számlát is csatolni kell a bejelentéshez.

„Ha rendelkezünk biztosítással, akkor alapvetően a biztosító fizet a végén, ő játssza le a meccset a közútkezelővel. Ha nincs biztosítás, akkor a közútkezelő fizet” – ecsetelte Lambert.

Azért lehetőleg mindig törekedj a sebességhatár betartására, akkor pedig még inkább legyél körültekintő, ha az út mellett megpillantod azt a táblát, ami a várható úthibákra hívja fel az autósok figyelmét.

További érdekes autós hírekért nézd meg az Alapjárat hírműsorát!

Infostart

MTI

Kapcsolódó írások

Kátyú
2020. február 07.
Életmentő úthibáról sem hall gyakran az ember.
Óriási kátyút mutogató ember szembő
2019. október 08.
Pofátlan húzásra szánta el magát a Morris Homes.

További hírek