2020. január 14. | 09:50

A szervezők értetlenül állnak az Audi döntése előtt.

Az Audi a hivatalos csatornáin keresztül megerősítette, hogy a BMW-hez és a Mercedeshez hasonlóan kihagyja a 2020-as New York-i Autószalont, amelyre áprilisban kerül sor.

Az Audi azért nem vesz részt az egyik legnagyobb és legnépszerűbb autó kiállításon, mert állítása szerint újra kell gondolnia pár dolgot azt illetően, hogy milyen formában tudja a legjobban és legérthetőbben prezentálni az új termékeit és innovációit a média és a vásárlók irányába. Ezek mögött a szavak mögött felsejlik, hogy a négykarikás márka egyáltalán nem biztos benne, hogy van értelme megjelennie a különböző Autószalonokon.

Egyébként az autó kiállítások egyre népszerűtlenebbek az autógyártók körében, ezzel együtt is meglepő, hogy az Audi, a BMW és a Mercedes is lazán hátat fordított a világ egyik legrangosabb járműipari seregszemléjének. Mark Scheinberg, a NY Autószalon elnöke is értetlenül áll az Audi döntése előtt.

„Amerika és azon belül New York mindig is nagyon fontos piac volt az Audi számára, nagyon meglepett minket, hogy a távolmaradás mellett döntött a cég. Furcsa, hogy kihagysz egy olyan eseményt, amelyen lehetőséged lenne bemutatni a termékeidet egy óriási tömegnek” – nyilatkozta Scheinberg.

Állítólag a helyi Audi kereskedők is zúgolódásba kezdtek, miután megtudták, hogy milyen döntés született a cég főhadiszállásán. Ezek a kereskedők a hírek szerint a fejükbe vették, hogy a  szervezők segítségével valamilyen útón-módon csak azért is becsempésznek néhány Audi modellt a 2020-as New York-i Autószalon területére.

Az autós világ friss híreiért nézd meg az Alapjárat hírműsorát!