Lassan már nem csak az autó forgalmiját nem kell majd magunknál tartani, de jogosítványra sem lesz szükségünk.
Az autónk forgalmiját már egy ideje nem kell magunknál tartanunk és meglepő, de a nem is olyan messzi jövőben már jogosítványra sem lesz szükségünk az autózáshoz. Persze, kell, hogy legyen vezetői engedélyünk, viszont lassan elfelejthetjük a rózsaszín plasztikkártyát. Ez pedig az Európai Unió új alkalmazásának, az EU Walletnek lesz köszönhető.
Az EU rengeteg fejlesztésen dolgozik, hogy újabb és újabb dolgokat adhasson a tagállamoknak, amellyel minden ország egységesen tud fejlődni. Egyik ilyen az EU Wallet, vagy eID, amely konkrétan egy virtuális személyi igazolvány, jogosítvány, lakcím- és tb kártya egyben.
Az Európai Unió célja, hogy az alkalmazásba minden fenti kártya adata bekerüljön, így ne kelljen ennyi iratot magunknál tartani, csupán a telefonunkat. Sőt, azt is szeretnék, ha akár iskolai végzettségek, érettségi eredmények vagy diplomák is felkerülhetnének az appba.
Azt is hozzátették, hogy a tagállamokat nem fogják kötelezni az alkalmazás használatára, fejleszthetnek akár saját szakállra is, a lényeg csupán annyi, hogy a kifejlesztett appok megfeleljenek az EU irányelveinek. Ha azonban egy állam az EU Wallet használata mellett dönt, akkor azt is országonként kell kitalálni, milyen életkorhoz kötik majd annak használatát. Az ajánlott alsó korhatár 14-16 év lesz.
Mikortól lesz elérhető az EU Wallet?
Tesztek már jelenleg is futnak, az alkalmazás jogi hátterét pedig még az év végéig véglegesíteni akarja az Európai Unió, így ideális esetben már jövőre meglesz az app beta verziója, amelyben a teszt során felmerült hibákat javítják.
A bejelentés szerint 2026-ra várható az alkalmazás felhasználók számára, amely könnyűszerrel felválthatja a papír alapú dokumentumokat, köztük a vezetői engedélyt is. Így pár év múlva nem kell azon aggódni, nálunk van-e a jogosítványunk, sőt, a tárcánk, mivel egyetlen appban benne lesz minden iratunk.