Az Egyesült Királyságban akár 70 000 forintnak megfelelő bírságot és 6 büntetőpontot is kaphat a szabályszegő oktató.
Társszerző: Hajdu Balázs
Vigyázniuk kell a brit autóvezető-oktatóknak, hiszen 70 000 magyar forintnak megfelelő bírságot és 6 büntetőpontot érhet, ha a tanuló mellett ülve használják a telefonjukat
Jogilag az oktató felelős a járműért, így a törvény számára sem teszi lehetővé a telefon használatát. A szabály vonatkozik a tanuló családtagjaira, illetve barátaira is, ha ők is részt vesznek az oktatáson. Az oktatókra az ittas vezetést tiltó rendelkezések is érvényesek.
A tanulóvezetőt felügyelő személyre vonatkozó szabályok
- Betöltött 21. életév
- Érvényes vezetői engedély az oktatásban résztvevő járműre
- Legalább három éve rendelkezik jogosítvánnyal
- A biztosítása kiterjed a tanulóvezetőre is
- Csak hivatásos oktató fogadhat el pénzügyi ellenszolgáltatást a tanulótól
A legtöbb esetben az órákat felügyelő személyeknek úgy kell eljárniuk, mintha ők maguknak vezetnének – ám nem minden közlekedési szabálysértés érinti a jogosítványukat. Ha a tanuló átlépi a megengedett sebességet, és gyorshajtáson kapják, akkor ő kapja a bírságot és a vele együtt járó büntetőpontokat.
„Egy tanulóvezető felügyelete szinte egyenértékű a járművezetéssel, éppen ezért komolyan kell kezelni. A telefonhasználatot egyértelműen tiltani kell az oktatók számára is. A vezetési képességek elsajátítása önmagában is stresszes feladat, pláne akkor, ha a tanuló mellett ülő éppen a közösségi oldalát böngészi” - mondta Neil Greig, az IAM RoadSmart szabályalkotási és kutatási igazgatója.
Ahogy azt korábban is olvashattad, a magyar sofőrök leginkább a vezetés közbeni telefonhasználatra vonatkozó szabályokat szegik meg. Nagyjából egy hónappal ezelőtt egy horvátországi fizetőkapunál tarolt le egy magyar családot egy helyi őrült – aki éppen telefonált, miközben 150 km/h-val hajtott.
Kérdezem én: tényleg nem lehet letenni a készüléket vezetés közben?!