2022. május 26. | 11:03

A német konszern 242 millió dollárt fizet a megkárosított brit autósoknak.

A Volkswagen egy peren kívüli megállapodás részeként összesen 242 millió dollárt (aktuális árfolyamon 89,4 milliárd forintot) fizet mintegy 91 ezer brit autótulajdonosnak az autógyártó 2015-ös dízelbotránya miatt. A német cég elnézést kért a károsultaktól és ígéretet tett arra, hogy visszaszerzi az emberek bizalmát.

Philip Haarmann, a VW jogi igazgatója elmondta, a mostani megegyezés egy újabb fontos mérföldkövet jelent a Volkswagen-csoport számára, hogy a konszern végre maga mögött hagyhassa azokat az eseményeket, amelyek a 2015 szeptemberében kirobbant botrányt előidézték. A VW magára vállalta a felperesek jogi költségeinek megfizetését is, nem ismerte el a felelősségét az okozott károkkal összefüggésben.

Volkswagen embléma épületen
Kép: Depositphotos

A Volkswagen adatai alapján világszerte körülbelül 11 millió – Nagy-Britanniában pedig 1,2 millió – autót szereltek fel olyan trükkös szoftverrel, amely képes volt átverni az emissziós teszteket. Ennek az volta a célja, hogy a vizsgálatok során alacsonyabb nitrogén-oxid (NOx) koncentrációt mérjenek a járművek kipufogógázaiban.

A dízelbotrány a Volkswagen történetének legnagyobb üzleti krízisét eredményezte, amely eddig több mint 34 milliárd dollárjába (aktuális árfolyamon 12,6 billió forintba) került a német cégnek. Ebbe beletartoznak a bírságok, a jogi költségek, illetve az érintett járművek javítási költségei is.

Nyitókép: Depositphotos