2023. május 15. | 08:46

Nem ritka, hogy 500 ezer forint, mire valaki megszerzi a B-s jogsit.

Míg 2020 végén a KSH adatai szerint 216 300 forint volt egy átlagos számla a B kategóriás jogosítvány megszerzésének végén, addig 2022 végére ez az összeg 305 ezer forintra emelkedett. Nincs mese, az infláció itt is begyűrűzőtt, ez egy nagyon komoly, több mint 40 százalékos drágulásnak számít.

A Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke, Jovánovics János a 24.hu kérdésére azt is elmondta, hogy nem ritka, hogy a tanulóvezetőknek 500 ezer forintot, vagy még ennél is többet kell fizetniük, mire jogosítványt szereznek. A 29 vezetői óra ugyanis csak elméletben elég, a legritkább esetben sikerül valakinek ennyi idő után átmennie a forgalmi vizsgán

A valóság azt mutatja, hogy átlagosan 50-60 óra kell ahhoz, hogy valaki sikeres B kategóriás forgalmi vizsgát tegyen, ehhez pedig súlyos pénzekért kell pótórát venni (a plusz vizsgadíjakról már nem is beszélve). Jovánovics hozzátette, hogy a vidéki árak egyébként jellemzően alacsonyabbak Budapesthez képest.

A drágulás azonban oda vezetett, hogy sokkal kevesebb lett a tanulóvezető. A szakember elmondása szerint a tavalyi év azonos időszakához képest most 30-40 százalékos visszaesés következett be a B kategóriás tanulók számát tekintve.

A fiatalok az állami támogatás segítségével az elméleti vizsgát ugyan még leteszik, azután azonban sokan kivárnak. A magasabb árak látszólag kompenzálják az autós iskolákat a kevesebb tanuló kapcsán, azonban az oktatók kiadásai is nőttek: drágultak az üzemanyagok és a szervizköltségek is, valamint a kata-módosítás sem segített az ügyön.

Jovánovics azt is hozzátette, hogy a fiataloknak továbbra is fontos a jogosítvány megszerzése, a tanulók átlagéletkora nem növekszik. Sokaknak azonban a gyakorlati képzés elvégzésére már nem marad pénze az elméleti vizsga után, így kihasználják, hogy 2 év áll rendelkezésükre, hogy befejezzék a jogosítványszerzést és forgalmi vizsgát tegyenek.

Az is nagy probléma a szakember szerint, hogy a terergépjármű és busz kategóriában szinte nullára csökkent a jelentkezők száma, így pedig sofőrhiány alakulhat ki a teherszállítás és a személyszállítás területein.

Alapjárat.hu