Ahogy korábban már olvashattad az Alapjáraton, most valóban megérkezett a legújabb Dacia Sandero és Sandero Stepway modell, valamint a szedán Loganról is lehullt a lepel. Akkor igazából még csak a motorikus felszereltségek nem voltak hivatalosak, a külső adottságokat és a különböző újításokat már tudni lehetett nagyjából.

Új Dacia Sandero és Sandero Stepway modellek egymás mellett oldalról

A Sandero és a Sandero Stepway modell a márka legsikeresebb típusa. A 2008-ban bemutatott autó, gyakorlatilag a márka 2004-es újra indulása óta a legkelendőbb. 16 év alatt, sikerült 6,4 millió autót eladni, ebből minden harmadik Sandero modell volt. Most pedig valóban nagyot lépve előre lehet ez egy újabb sikertörténet kezdete.

Új Dacia Sandero Stepway modell féloldalról

A karosszéria 3,1 centivel lett hosszabb, 11,5 centivel szélesebb és 2,4 centiméterrel alacsonyabb. A csomagtér is nagyobb lett, ráadásul a kerekek is választhatók akár 15 vagy 16 colos változatban is. A Logan csomagtere ráadásul már 528 literes. A külsejében észrevehető az ablakok kialakítása, azaz kisebb oldal ablakok és laposabb szögben felívelő szélvédő. Ami még nagyon fontos újítás, az a LED-es nappali fények és fényszórók, amelyek mint egy faág formát rajzolnak.

Új Dacia Sandero modell belső tere

A funkciói tekintetében is sokat fejlődött és kapott újakat is a Sandero, amely most már a Renault CMF-B padlólemezére épül. A kilincseket is modernizálták többek közt, továbbá a belső térben is történtek változások, bőr borításokat kapott és sokkal modernebb lett. Ezen kívül új fejlesztés a moduláris, kivehető tetősín, ami akár 80 kilót is elbír probléma nélkül. Motorikusan is helyesek voltak az előzetes információk, miszerint a választható konstrukciók közül az egyik, egy 1,0 literes szívó benzinmotor, amely 65 lóerős, egy ötsebességes váltóval. Ezen kívül még egy 0,9 literes, 90 lóerős egy hatfokozatú sebességváltóval. Lesz 100 lóerős LPG gázos kivitel is, viszont a dízelmotort kivették a kínálatból.

Új Dacia Sandero Stepway modell tetőcsomagtartója

Több mint valószínű, hogy ez a modell is a sikerszéria egy kiváló következő eleme lehet, még akár az eddigi rekordokat is megdöntve, hiszen tudjuk, a Sandero 2017 óta a magánvásárlóknak értékesített új autók eladási listáin rendre elöl szerepel.