2020. június 17. | 18:19

Sajnos nem tartottak ki sokáig az elektromos autók vásárlását segítő állami program anyagi forrásai.

2020 közepén végre újraindult az elektromobilitás terjedését célzó állami kampány, ám az indulás után alig másfél nappal(!) már el is fogyott az előzetesen erre a célra elkülönített 5 000 000 000 forint. A pályázat legfontosabb újítása a korábbiakhoz képest az volt, hogy immáron 2,5 millió forintot lehetett igényelni a korábbi 1,5 millió helyett új elektromos autó vásárlásánál, amennyiben annak vételára nem haladta meg a bruttó 11 millió forintot. E felett 500 ezer Ft járhatott, a 15 milliónál drágább járművek pedig nem részesülhettek a támogatásban.

A pályázatokat június 15-én reggel 8 óra 1 perctől lehetett beadni. 1719 igényléssel és alig 1,5 nappal később viszont arról tájékoztat a honlap, hogy az ötmilliárdos keret kimerülése miatt június 16. 12 óra 0 perc után már nincs lehetőség újabb pályázat benyújtására. Ha valaki megnyitja az IFKA honlapját, a következő üzenet fogadja:

Ilyen rövid idő alatt is azonban 2033 elektromos jármű megvásárlására küldtek be pályázatot magánszemélyek és cégek egyaránt. Ebből is látható, hogy mekkora igény van, illetve valószínűleg lenne még a támogatásra. Az is elmondható, hogy a beadott pályázatok összes támogatási igénye elérte a 6 milliárd forintot is, az 5 milliárdos kereten felüli kérelmek elbírálásáról később hoznak döntést. Az elektromos autók vásárlását ösztönző állami támogatás egyelőre lezárult, arról még nincsenek információk, hogy esetleg kibővítik-e a keretösszeget a későbbiekben. Valószínűleg igen.