2020. február 25. | 19:49

A mindössze 6400 kilométert futott jármű 154 millió forint ellenében várja új gazdáját.

Társszerző: Hajdu Balázs

Egy autó életútja nagyon kalandos és érdekes lehet. Ha szeretnél egy vad történetet olvasni, akkor figyld, mi történt ezzel a Lexus LFA-val! A szuperautó első tulajdonosa ugyanis az amerikai valóságshow-k sztárja, Paris Hilton volt. Most eredeti otthonától, Los Angelestől távol, az Ohio államban található Clevelandben került eladósorba, irányára 154 millió forintnak megfelelő amerikai dollár.

Hilton a jelek szerint nem sűrűn használta az autót, hiszen az órában alig 6400 kilométer van. Az autó gyöngyházfehér színű, belül pedig a fehér és a kék bőr karbonszálas díszítéssel vegyül. A jármű hibátlan állapotban van.

Az LFA megvásárlásához érdekes történet fűződik. 2011-ben a Daily Mail számolt be arról, hogy Paris Hilton pasija egy sárga színű példányt vásárolt a celebritás 30. születésnapjára, ám a pár ezt követően rövidesen szakított. Hiltonnak tetszett az autó típusa, és a sárgát elcserélte a szóban forgó darabra. Egy pár évig használta az LFA-t, majd 2014-ben egy McLaren 650S Spiderre váltotta a Lexust.

2010 és 2012 között 500 darab LFA-t gyártottak. A szuperautóban egy 4,8 literes, V10-es motor dolgozik, mely 553 lóerős teljesítménnyel rendelkezik. Az úgynevezett Nürburgring-csomagban szereplő 50 példány kapott még plusz 10 lóerőt.

Ha Paris Hiltoné helyett egy új LFA-t vásárolnál, az Amerikai Egyesült Államokban még van néhány elérhető példány.