2019. április 26. | 18:36

A hírek szerint eltűntetik a V10-es motort az új modellből

A jelenleg futó Audi R8 egyik legnagyobb erénye az 5,2 literes V10-es szívómotor, mely ma kuriózumnak számít a piacon. A gyártó már a modell utódjára gondol, és egyes hírek szerint meg fog szűnni a hatalmas blokkal hajtott kivitel. Helyette egy elektromos jármű lehet az új R8, mely egy teljesen más irányba viheti el az eddig jól megszokott koncepciót.

A lehetséges utódok közt jelenleg az E-Tron GTR-t emlegetik, mely már tisztán elektromos hajtású lesz. Azt a technikát használja fel javarészt, mely a hamarosan megjelenő Porsche Taycanban is működik. Az E-Tron GTR állítólag 650 lóerőt produkál majd, a három elektromotornak köszönhetően pedig 2 másodperc körül lesz a 0-100-as gyorsulása. A beleépített 95 kilowattórás akkucsomag pedig nagyjából 480 kilométeres hatótávot engedélyez majd a sportautónak.

Egyelőre egyik adat sem hivatalos, azt azonban már szinte biztosra lehet venni, hogy az Audi két olyan elektromos modellt is készít, mely a Taycan alapjaira épül. Lesz egy E-tron GT szedán és egy GTR kupé, melyek hasonló hajtáslánccal rendelkeznek majd. A GT kivitelt már bemutatták koncepcióautó formájában, és a hírek szerint 2020-ra tervezik a gyártás megkezdését. A GTR változat hasonló lehet a PB18 koncepcióhoz, melynek képei ebben a cikkben is szerepelnek. Amennyiben a terv szerint mennek a dolgok az Audinál, akkor a kupéváltozat valahol 2023 magasságában kerülhet sorozatgyártásba.

A 2018 szeptemberében bevezetett WLTP emissziós mérési rendszer a Volkswagen-konszernt érintette a legérzékenyebben, így várható volt, hogy el fogják előbb-utóbb hagyni a V10-es motort. A jövőt pedig az elektromos autók jelentik, így az R8 modell is csak egy teljesen újragondolt koncepcióban élhet tovább. A PB18 elképesztően futurisztikus vonalakkal bír, bárcsak minden Audi modellnél ennyire szabadjára engednék a fantáziájukat a tervezők! Az R8 is egy különc autó, az utódjának is annak kell lenni, ha fel akar nőni a feladathoz.