A koronavírus és a megfékezése érdekében bevezetett korlátozások teljesen a feje tetejére állították a világot és vele együtt természetesen az autóipart is. Az ellátási láncokban kialakult fennakadások miatt komplett autógyárak kényszerültek leállítani a termelésüket, a gyülekezési tilalom miatt autósport-események tömege tolódott későbbi dátumra vagy maradt el idénre és az autós rendezvényeket sem tudják megtartani a szervezők. A kis autós találkozóktól kezdve a nagy nemzetközi autószalonokig mindent és mindenkit érint a járvány.

Párizsi Autószalon

A kétévente jelentkező Párizsi Autószalon a világ egyik legjelentősebb autóipari kiállítása, gyökerei egészen 1898-ig nyúlnak vissza, akkor tartották ugyanis Franciaországban a világ első ilyen irányultságú autós rendezvényét. Legutóbb 2018-ban volt, idén októberben lett volna esedékes a következő, de az ismert körülmények miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a szalont. A párizsi show is a koronavírus áldozatává lett tehát, mint ahogy sok más nagy nemzetközi autós esemény.

Hogy állunk jelenleg az idei autókiállításokkal? Először a március elején jelentkező Genfi Autószalon lett törölve idénre, majd az április elején tartandó New York-it halasztották el augusztus végére. Így járt az április végére tervezett Pekingi Autószalon is, bár még nem tudni, hogy idén később milyen időpontban pótolják majd be. Az eredetileg júniusi Detroiti Autóshow-t is törölték, a kiállítócsarnokokat a vírus miatt ideiglenes kórházi ágyakkal töltötték fel.