2019. július 24. | 07:50

A sofőr rutintalansága boruláshoz vezetett.

Csepreg felé tartott egy Daewoo nemrégiben, amikor egy balra ívelő kanyarban az autó a jobb oldali padkára futott, majd meredeken áttért a szemközti sávba, lerobogott a kis töltésen és az oldalára borulva állt meg.

A 112Press megszólaltatta az autót vezető fiatal sofőrt, aki azonnal magára vállalta a felelősséget, nem próbálta a csúszós útra, átszaladó vadra, szemből érkező fantomautóra fogni a boruláshoz vezető manővert.

A fiatalember elárulta, hogy az ő hibájából, pontosabban rutintalanságából történt a baleset. Mint kiderült, ez volt az első útja lakott területen kívül, friss vezetői engedéllyel. A vezető az édesanyjával és nevelőapjával indult el bevásárolni, és ő kapta a feladatot, hogy vezessen el a közeli városba, hogy gyakoroljon. A balra ívelő kanyarban a sofőr úgy érezte, hogy az autó kerekei megcsúsznak, ezért a fékre lépett, ezzel egy időben elvesztette uralmát a járműve felett, nem sokkal később már felborult és az oldalán állt az autó. A biztonsági öv mindenkit az ülésekben tartott.

A sofőr megemlítette, hogy szinte azonnal megállt valaki a baleset helyszínén és sietett segíteni. Azt is hozzátette, hogy nem megfelelően választhatta meg a sebességét. Ugyan a megengedett sebesség alatt vezetett, de a kanyar kifogott rajta.

A nevelőapát kórházba kellett szállítani, de a 112Press információja szerint ő sem szenvedett súlyos sérülést.