Magyarországon is megérett a helyzet arra, hogy a pontszerű sebességmérést felváltsa az átlagsebesség mérése, erről Sándor Zsolt közlekedésmérnök beszélt az InfoRádiónak. A szakember hozzátette, hogy bizonyos jogszabályok már lehetővé is tennék az átlagsebesség-mérés bevezetését.

Idehaza a pontszerű sebességmérés terjedt el, ez az a hagyományos megoldás, amikor az ellenőrzést végrehajtó hatóság valamilyen berendezéssel kiáll, és az éppen aktuálisan arra haladó járművek sebességét megméri, magyarázta Sándor Zsolt, aki azt is elmondta, hogy ezzel a megoldással kapcsolatban számos negatív kritika hangzott már el.


Fotó: Kadarka.net

Az átlagsebesség-méréshez társítható alapelv roppant egyszerű, az eljárás két pont között a belépési és kilépési időpont különbsége alapján számítja, hogy valaki az adott távolságot mekkora sebességgel tette meg. A hatóság pedig ennek alapján tudja kiszabni a megfelelő szankciót a gyorshajtó részére.

Lássunk egy elméleti példát:

Ha egy személygépkocsi vagy bármilyen más jármű (ami képes erre) az autópályán gyorsabban teszi meg az utat két sebességmérő kamera között, mint ahogyan az 130 kilométer/órával lehetséges lenne, akkor a sofőr minden bizonnyal gyorshajtást követett el, ezért jár neki a büntetés.

A rendszer elviekben persze kijátszható, elméleti síkon ugyanis megtehetné valaki, hogy - tudva a kamerák helyét és azt, hogy mennyi ideje van megtenni az adott útszakaszt - száguldozik egy kicsit, majd ezt ellensúlyozva lelassít és elcammog a külső sávban, de ez a forgatókönyv finoman szólva sem életszerű.


Fotó: MTI/Balázs Attila

Ennek az új típusú megoldásnak a társadalmi elfogadottsága sokkal nagyobb, hiszen ez nem egy pillanatnyi esetleges kihágást büntet, hanem egy tartósan, 5-10-20-30 percen keresztül elkövetett, szabálytalan cselekvést, jelentette ki Sándor Zsolt.

„Ha 60 km/órás forgalomcsillapítást alkalmaz a közútkezelő, akkor a vezetők 5-10 százaléka tartja be ezt, 80-as és 100-as korlátozásnál 10-20 százalék ez az arány” – tette hozzá a statisztikákra támaszkodó mérnök.