2021. május 20. | 14:36

Az MNB friss jelentésében kaphatunk választ a miértre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben, ez négy százalékos növekedést jelent 2020 azonos időszakához képest, írta meg a Napi.hu az az MNB KGFB-indexére hivatkozva.

Főként a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázható a körülbelül 1800 forintos drágulás. Az egyéb járműkategóriákban – néhány kivételtől eltekintve – jellemzően 1-10 százalékkal mérséklődtek az átlagdíjak.

A nem flottás buszok, taxik esetében jelentős díjcsökkenés következett be, ami azzal magyarázható, hogy a járvány alatt jelentősen csökkent a közúti forgalom, ez pedig visszavethette a károk mértékét is. A díjak mérséklődésében az MNB tavaly ősszel kiküldött körlevele is szerepet játszhatott, amely a megalapozatlan pótdíjak és kiárazó tarifák felülvizsgálatára hívta fel a biztosításkötéssel foglalkozó cégeket.

A kárráfordítás csökkenése összességében megállni látszik, ugyanakkor az átlagdíj növekedése miatt az MNB által számított korrigált díjindex tovább nőtt. Ezáltal a tavalyi negyedik negyedévben látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló, írja a Napi.hu.