2019. szeptember 23. | 12:13

Michigan államban egy csaknem 20 tonna Nutellát szállító kamion borult fel az Indiana felé vezető autópályán.

Indiana állam rendőrsége számolt be arról, hogy a 2003-as kamion hétfő este az I-96-oson haladt nyugati irányba, mikor este 9 óra körül balesetet szenvedett. A hatóságok közlése alapján a sofőr, Chuhar Singh előtt egy autó vészfékezett.

El akarta kerülni a balesetet, így ő is a fékbe taposott és balra rántotta a kormányt, azonban a manőver közben elvesztette az irányítást a teherautó felett. Letért az útról majd a sávokon keresztül a középső, elválasztó beton elemnek ütközött. A fülke és a pótkocsi egyaránt megsérül, emiatt teljes szélességében lezárták az autópályát majdnem 3 órára.

A kamionban körülbelül 567 liter üzemanyag volt a baleset pillanatában, ennek jelentős része az aszfaltra került, viszont a sofőr sérülés nélkül megúszta. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ízesített csokoládé már üvegekben volt, nem pedig folyékony formában, ezzel sok időt takarítottak meg az úttisztító munkások, akiknek a kiömlött üzemanyaggal is meg kellett küzdeniük.

Ezek is érdekelhetnek:

Az autós világ legfrisseb híreiért nézd meg az Alapjárat megújult hírműsorát: