2020. január 15. | 14:00

A két francia által épített Lambo új gazdát keres!

A Lamborghini Espada 1968-as bemutatása nagyot robbant a köztudatban. A típus egyet jelentett az úriemberek kifejezőeszközével. Éles, hosszúkás karosszéria kialakításával, melyet Marcello Gandini tervezett a Lamborghini Marzal Concept alapján, négy darab ülésével, 3,9 literes V12-es motorjával nem volt olyan, akit ne vett volna le a lábáról. A robusztus gépezet képes három számjegyű sebességgel átszelni a kontinenseket, miközben az utasok az elegáns bőrbevonatnak, a fából és fémből készült elemeknek köszönhetően a legmagasabb szintű minőséget és kényelmet élvezhetik. A Lamborghini viszont, amiről most szó van, valami egészen más szellemiséget képvisel.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A projekt egy közös együttműködés kapcsán valósult meg: az autófanatikus, francia származású Hervé Castagno, (a Carosserie Hervé tulajdonosa) és Alexandre Danton, (a Danton Arts Kustoms tulajdonosa) voltak az elkövetők. A modell 2018-ban ünnepelte 50. évfordulóját, a francia szakemberek pedig tettek róla, hogy ez rendhagyó módon történjen!

Danton megvásárolt egy 1968-as évjáratú Lamborghini Espadát, de csak mint donorautót. Ebből következett, hogy a tehetséges páros saját elképzelésük és előzetes vázlataik alapján létrehoztak egy igazán amerikai hot-rod stílusú Lambót. Érdekességként, a „CHD” elnevezés nem jár gyárilag az autóhoz, az a Carosserie Hervé Dantont jelenti, amely a két szakember közötti együttműködést jelképezi.

A szinte Mad Max stílusú Lamborghiniben is megtalálhatók a modernkori Lamborghini védjegyek. Jól mutatnak a szegecsek, a szaténszürke fényezés és a vad, G67-es Rumi kerekek, amelyeken Michelin abroncsok feszülnek. Az ülések Alcantara bőrrel vannak borítva, a kormánykerék háromküllős. Az analóg sebességmérő középen helyezkedik el, az olasz zászló színei ölelik körül. Az eredeti fordulatszámmérőt a mennyezetre szerelték fel. Az Espada CHD több, mint 2,5 méter széles, ami a kanyarokban jelenthet némi kihívást.

A Countach 1974-es megjelenéséig az Espada volt a Lamborghini legnépszerűbb modellje. 10 év alatt, 1968 és 78 között összesen 1 200 példányt sikerült értékesítésre bocsátania a vállalatnak. A különleges Espadaért hatszámjegyű összeget kérnek az aukción.

Az árverésre 2020. január 18-án, szombaton kerül sor, a Mecum Kissimmee szervezésének fényében. A Lamborghini Espada már megmutatta magát a 2019-es SEMA Show-n, ennek fényében alaphangon 200 000 dollárt várnak érte, ami közel 60 millió forintnak feleltethető meg.