A külföldi férfi azt mondta a rendőrségnek, hogy nem is akart Magyarországra jönni.
Január 18-án, szerdán egy autós már megint forgalommal szemben haladt az autópályán. A Magyar Koncessziós és Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) posztja szerint több kilométeren át haladt a horvát férfi a pályán, de csak akkor tudtak cselekedni, amikor meglátták a kamera térben.
Értesítették az illetékes hatóságokat, akik el is indultak lementeni a férfit a pályáról, de akkor már késő volt. Egy szembe érkező autós ugyanis a frontális karambolt még ki tudta kerülni, viszont a hirtelen manőver miatt megcsúszott.
Autóját még próbálta visszaterelni az útra, de nekicsapódott oldallal a szalagkorlátnak, ami miatt felborult és a levegőbe emelkedve megpördült. A földön még egyszer megpördült, végül a felüljáró oszlopának csapódva állt meg.
Az autóban négy ember utazott és mindannyian megsérültek, viszont szerencsére csak könnyebben. A 64 éves horvát autós azonban nem állt meg segítséget nyújtani, talán észre sem vette mi történt, mert hajtott tovább a belső sávban forgalommal szemben.
A sérülteknek szerencséjük volt, mert arra járt egy mentőegység és perceken belül el tudta látni őket. Később a hatóságok is kiérkeztek és üldözőbe vették a forgalommal szemben haladó férfit.
Egy kommentelő elmesélte, hogy ő is majdnem összeütközött az autóssal, de már csak akkor, amikor Lepsénynél a leállósávban haladt és éppen készült kikerülni az útkezelő autóját. A rendőrök végül elfogták az autóst, aki igen nevetséges magyarázattal állt elő.
Elmondása szerint nem is tudta, hogy Magyarországon van, ő egy barátjához akart menni egy horvát kisvárosba. Ennek ellenére annyira eltévedt, hogy már 3 órája autózott és még mindig nem tudta, hol van. Vallomásában elmondta, hogy az sem tűnt fel neki, hogy forgalommal szemben hajt fel az autópályára.
Magyarországon sajnos egyre több olyan eset van, hogy szemben hajtanak fel emberek az autópályára. Az üggyel korábban egy hangoscikkünkben foglalkoztunk, amit itt tudsz meghallgatni.