2021. február 10. | 09:17

A forradalmi újítás feleslegessé tenné az utak szórását.

Egy autós számára talán az ónos eső és a mindenféle keverékkel felszórt utak jelentik a legtöbb bosszúságot a téli közlekedés során. A francia Eurovia azonban olyan újításon dolgozik, amely megkönnyítheti a közutakon dolgozók és közlekedők életét, ugyanis a Vinci építkezési cég leányvállalata alácsövezett, az évszaknak megfelelő hőmérsékleten tartható utakat tesztel.

A franciák által megálmodott rendszer a melegebb napokon elnyeli a hőt, melyet a hideg napokon visszajuttat az alácsövezett útszakaszokra. Az Eurovia becslése szerint az új technológia akár 60 Celsius-fokra is képes lehet felmelegíteni az utat. A történet újabb előnyös oldala, hogy a rendszer a felgyülemlett hőt közeli épületekkel vagy uszodákkal is meg tudja osztani.

A Eurovia „Power Road” megoldását már tesztelik Franciaországban. A legutóbbi kísérletre Egletons városa mellett került sor, ahol egy 120 méteres szakaszt kötöttek össze a biomasszával működő, helyi fűtési hálózattal.

Az új technológia ugyan remekül hangzik, ám borsos árat kell érte fizetni. A fentebb említett 120 méteres szakasz 250 ezer euróba, forintba átszámítva nagyjából 89,5 millióba került az Euroviának. A megoldás tehát egyelőre anyagilag nem megvalósítható, ám az ötlet mindenesetre megszabadítaná az autósokat a téli közlekedés egyik legnagyobb problémájától.