2020. április 03. | 11:28

Az Alfa Romeo megerősítette, hogy idén megszűnik a Giulietta.

A modern Alfa Romeo Giulietta 2010-ben érkezett, 2011-ben produkálta a legjobb eladási számokat, ugyanis 78 911 fogyott belőle Európában. Míg a konkurensek új generációkkal rukkoltak elő, addig a Giulia maradt az eredeti formánál, apró simításokat végeztek csak rajta, így nem is csoda, hogy az eladások rendesen megcsappantak: 15 690 darab fogyott belőle tavaly az öreg kontinensen.

A hatchback helyébe egy kis szabadidő-autó, a Tonale léphet, mely a gyártó szerint hasonlóan sportos vezethetőséget nyújt majd, mint a Giulietta. A Tonale a gyártó első plug-in hibrid modellje lehet, sőt, a Stelvio és a Tonale közé még érkezik egy szubkompakt szabadidő-jármű is. Meglátjuk, a koronavírus mennyire tolja el a Tonale hivatalos bemutatóját.

A Giulietta sorsáról Fabio Migliavacca, az Alfa Romeo termékmenedzsere beszélt az Autocarnak:

„Vélhetően a Giulietta ebben az évben befejezi pályafutását.”

Ő az az ember, aki egyébként megemlítette anno, hogy a gyártó nem tervezi a GTA modellek bevezetését, ezért a Stelvio GTA-val sem lehet számolni.

Sajnos a 8C és az Alfa GTV-hez hasonló modellek helyett szabadidő-autókat várhatunk az olaszoktól, hiszen abba a szegmensbe kell ölni a pénzt, ami a legjobban megy, és az az SUV-k piaca. Vélhetően a MiTo és a 4C is erre a sorsa jut, így a Giulia marad az egyetlen nem krumpli formájú autó a kínálatban.