A SUV, ami kéne: Alfa Romeo Stelvio Q4 2.0 8AT (2020) - Teszt

Közzétéve:
2020-02-17, 08:50

Kevés gyártó közelíti meg az Alfák nyújtotta jellegzetes életérzést. 

Talán nem volt még olyan SUV tesztautó a kezem között, amelyet ennyire kívántam volna. A márkakereskedésbe érve elkapott az Alfa Romeo és az olasz stílus nyújtotta bizsergető hangulat, ráadásul amíg én az átvételi papírral szöszmötöltem, addig előre hozták nekem az autót a sorompóhoz. Mámoros gondolataimból a „kiálltam a kocsival” megszólítás riasztott fel, hátra fordulva pedig ott terpesztett a Stelvio egy mennyei szoborként a térkövezett udvaron. Miután végeztem a papírmunkával, iszkoltam is kifelé körbe szaglászni az autót. Túl sok időnk azonban nem volt összebarátkozni, hiszen a hölgy már nyitotta is a sorompót, ezzel finoman jelezve, hogy a telephelyen kívül élvezkedjek tovább.

Alfa Romeo Stelvio teszt Alapjárat

A Stelviónak szerencsére nem csak a távolság áll jól, közelről megvizsgálva is izgalmas vonalak jellemzik. A 2016-ban bemutatkozott hobbiterepjáró jellegzetes Alfa orrot kapott, és még egy ilyen nagy SUV-n is jól mutat ez a kialakítás. Nem is csodálom, hogy szépen megoldották a feladatot az olasz tervezők. A háromszögletű hűtőrács és a mellé kanyarított agresszív fényszórók igazi mesterművé álltak össze, a géptető két oldalán pedig karakteres domborulatok indulnak a szélvédő felé. A Giulia szedánnal közös Giorgio elnevezésű platformra szűk három év alatt dolgozták ki ezt az autót, mely szép teljesítménynek mondható még akkor is, ha az alkatrészek nagyjából 70 százaléka azonos a Giulia alkotóelemeivel.

Alfa Romeo Stelvio – körülölel

Az autóba ülve kellemes miliő fogad, egyből komfortosan érzi magát az ember. Ez azon kevés kabinok egyike, amelyben egyszerűen jó lenni. A bőr ülések ultra kényelmesek, az elektromosan állítható vezetőüléshez ráadásul három memóriafunkció is tartozik. Többnyire kellemes anyagokat használtak, a fedélzeti rendszeren azonban már meglátszik a kor. Egyrészt nem érintőképernyős a központi egység, másrészt a tárcsás kezelés is némi megszokást igényel. A tolatókamera könnyen koszolódik, ám tiszta állapotában sem nyújt túl éles képet. A tesztautó bőven 16 millió fölötti árához mérten pedig egy kicsit furcsa, hogy nem jutott navigációs rendszer a kocsiba, az ugyanis egy drágább csomag sajátja. A középkonzol cicergő hangja sem feltétlenül illik egy ilyen kaliberű autóhoz, ahogyan a sávtartó asszisztens passzivitása sem. Nem is csoda, hogy 2020-ra felfrissítették a Stelviót (sajnos az új példányok még nem érkeztek meg), melynek során főleg a beltartalomra koncentráltak.

Alfa Romeo Stelvio teszt Alapjárat

A technika gyorsasága egyébként rendben van, a kezelőszervek is korrekt módon működnek. Szerencsére van fizikai klímapanel, a bőrözött műszerfal pedig kellemes hangulatot áraszt. Zongoralakknak nyoma sincs, az olaszok már tudják, hogy vannak ennél jobb megoldások is a prémiumérzet hangsúlyozására. A váltófülek nem műanyagból, hanem alumíniumból vannak, a váltógomb pedig erősen hajaz a BMW által használt karra, amelynek tetejét megnyomva egyből P-be lehet tenni a váltót. Hátul szintén prímán el lehet férni, az itt utazóknak is jutott szellőző, USB-aljzat és három fokozatú ülésfűtés. A csomagtartó jó alakú, alapból 525 literrel gazdálkodhatsz, amely az ülések ledöntésével tovább növelhető.

Alfa Romeo Stelvio – nem ez a legjobb motor

A tesztautó orrában egy 2,0 literes, négyhengeres turbós benzinmotor dolgozott 200 lóval, amely a közel 1,7 tonnás autó mozgatását korrekt módon megoldotta. Nem mondom, hogy ez a legalkalmasabb verzió a sportolásra, hiszen vannak a kínálatban jóval erősebb motorok is ennél, amelyekkel az élményautózásra is lehetőség adódik. A fogyasztás a teljesítmény, a súly és az összkerékhajtás miatt érthető módon tíz liter fölötti volt a teszt során, ám ahhoz nem ment elég jól a Stelvio, hogy a 13 literes érték elviselhető legyen. Akkor már inkább érdemes a 280 lovas kivitelt választani, számottevően az sem fog többet enni.

Alfa Romeo Stelvio teszt Alapjárat

A kínálatban dízelmotor is van, a 2,2-es gázolajos 160,190 és 210 lóerős kivitelben érhető el. A Stelviók csúcsán a Quadrifoglio kivitel áll, amelyben egy 510 lovas V6 dolgozik. A tesztautó egyébként Q4 összkerékhajtást is kapott, amely jótékony hatással volt a menettulajdonságokra. Nyálkás időben is stabilan lehetetett haladni és elindulni a malomkő méretű gumikkal. Több értelme azonban nincs a dolognak, hiszen pályanapra nem visz senki egy 200 lovas SUV-t, terepezni pedig túlságosan szép a Stelvio, nincs szíve az embernek összeverni. Nagy kár, hogy nem lehet négykerék-meghajtás nélkül kérni ezt a motort. Az Alfa egyébként mindegyik kiadáshoz 8 fokozatú ZF automatát kínál, a csúcsverzióhoz egy kicsivel okosabb kiadásban.

Alfa Romeo Stelvio – vezetési élmény SUV-ban?

A stílus mellett a másik oka annak, hogy ez az hobbiterepes kellene, az a vezethetősége. Sokadjára éreztek rá az olaszok arra, hogyan kell egy olyan autót készíteni, amiben hatalmas csapatás nélkül is élmény az autózás. Szépen veszi a lapot, a kormány az elektromos szervó következtében nem túl érzékletes, de legalább pontos. A viszonylag feszes futómű jót tesz a kanyartulajdonságoknak, az automata váltót pedig csak padlózáskor lehet zavarba hozni egy kicsit, amúgy kiválóan teszi a dolgát. Van sport üzemmód is, ilyenkor valamivel fürgébb a hajtás, manuális módba kapcsolva pedig a kormány mögötti fülekkel is válthatsz. Furcsa egy öszvér a Stelvio ebben a konfigurációban, hiszen sportos vezetéshez nem annyira erős, ám a kényelmes krúzoláshoz meg egy kicsit kemény a futómű, főleg a 20 colos könnyűfém felnikkel.

Alfa Romeo Stelvio teszt Alapjárat

Alfa Romeo Stelvio ár és összegezve

Az olasz SUV belépőszintje 14 milliótól indul, a különböző csomagokkal és az izmosabb motorokkal azonban könnyedén a 20 millió körüli zónában találhatod magad. A tesztautó 17 milliós árában már elég sok extra benne volt, azt pedig mindenki eldöntheti magának, hogy egy szoborként is funkcionáló négykerekű megér-e neki ennyit. Az biztos, hogy több élet és temperamentum van ebben a modellben, mint a vetélytársai nagy részében együttvéve. Az autóba ülve pedig olyan érzés foghat el, amelyet nem lehet pénzben mérni.

Alfa Romeo Stelvio 2.0 Q4 8AT SUPER (2020)

  • Lökettérfogat: 1995 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény: 200 LE (148 kW) 4500/perc
  • Max. forgatónyomaték: 330 Nm 1750/perc
  • Hossz./szél./mag.: 4687/1903/1671 mm
  • Tengelytáv: 2818 mm
  • Saját tömeg: 1660 kg
  • Városi fogyasztás: 13,2 l
  • Országúti fogyasztás: 7,8 l
  • Vegyes fogyasztás: 10,5 l
  • Tesztfogyasztás: 13 l
  • CO2 kibocsátás: 216 g/km
  • Végsebesség: 215 km/h
  • 0-100: 7,2 s

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Az Alfa Romeo Stelvio új variánsa érkezik
2017. április 07.
Crossover per tutti! Amerikában debütál a Stelvio gazdaságosabb változata az 505 lóerős Quadrifoglio mellett - újabb jó húzás az Alfától!
1984 Ford Bronco XLT, barna SUV, elölnézet, oldalnézet, balról
2019. szeptember 14.
1980-ban mutatkozott be a Ford Bronco harmadik generációja. Az évek múlásával több apró módosításon esett át, de a széria csak 1984-ben nyerte el legmarkánsabb jellegzetességeit

További hírek