2018. november 08. | 15:44

Legördült az első 8-as Cabrio a gyártósorról, azonban az utakra 2019 márciusában érkezhet meg a vászontetővel szerelt, négyüléses verzió

A kupé kivitel lassan már a magyarországi márkakereskedésekbe is megérkezik és négy hónappal a 8-as Coupé tömegtermelésének megkezdése után, a sorozat második képviselőjének sorozatgyártása is elindul Dingolfingban. A nyitott tetős kivitel az 5-ös illetve a 7-es sorozat modellváltozataival egy gyártósoron születik, hogy ez megvalósulhasson a vállalat több mint százmillió eurót csoportosított át a gyár fejlesztésére.

A 8-as Cabrio utasait egy klasszikus, többrétegű vászontető védi a környezeti hatásoktól, a szerkezetet minimalizált tömeg és megnövekedett hangszigetelő hatás jellemzi. Alaphelyzetben feketében pompázik, de ezüstös antracit árnyalatban is megrendelhető, a nyitás és a zárás művelete 50 km/h-ig végezhető és mindössze 15 másodperc alatt történik. A 4,8 méteres karosszéria remélhetőleg a hátul ülőknek is kedvez, a 350 literes csomagtérhez az elektromosan mozgó fedélen keresztül férhetsz hozzá. A jármű tömegét alumínium, magnézium és szénszál erősítésű műanyagokkal próbálták csökkenteni, de tetőnélkülisége miatt több merevítést kapott, így a közel két tonnás kupéhoz képest 125 kilogrammal többet nyom a Cabrio.

A BMW 8-as Cabrio kétféle motorváltozattal érkezik az utakra 2019 márciusában. Az M850i xDrive Cabrio motorházteteje alatt egy V8-as szív muzsikál 4,4 literes hengerűrtartalommal, maximális teljesítménye 530 lóerő, csúcs forgatónyomatéka pedig 750 Nm. A 840d xDrive Cabrio meghajtásáról egy 3,0 literes, soros hathengeres dízelmotor gondoskodik a maga 320 lóerejével és 680 Nm-es maximális nyomatékával. A benzines erőforrásnak 3,9 másodpercre, a dízelnek 5,2-re van szüksége, hogy elérje a 100 km/h-t, a végsebesség minden esetben 250 km/h-ra rúg. Mindkét motorváltozat teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós normáit, az erőt pedig a nyolcfokozatú ZF automata váltón keresztül juttatják el mind a négy kerék felé.

A műszaki és kényelmi tartalom mindenki számára kielégítő lehet a luxusbeltérben a legújabb iDrive-val, gesztusvezérléssel, teljes bőrkárpitozással, üvegből készült kezelőszervekkel, aktív tempomattal, kormányzó-, sávtart asszisztensekkel, 360 fokos kamerarendszerrel, távolsági lézerfénnyel stb. Alapáron a dízel a 33 millió forinthoz, míg a benzines változat 41 millióhoz közelít.