2019. december 12. | 07:53

A benzines és dízel kivitel mellé érkeznek a hibrid hajtásláncok is.

A Ford Kuga harmadik generációja idén áprilisban mutatkozott be és a típus történetében először lágy-hibrid hajtáslánccal és hálózatról tölthető, plug-in hibrid meghajtással is elérhetővé válik. A globális, C2-es padlólemez miatt az új Kuga 90 kilót fogyott, 10%-kal merevebb elődjénél és sokkal jobb helykihasználással rendelkezik, hiszen 9 centiméterrel nőtt a tengelytávja.

A beltérben a 12,3 colos cockpit fogad, a középen található érintőkijelző 6,5-8 colos méretben kérhető, alapáron jár az Apple Carplay és Android Auto, vezetéknélküli töltés és számtalan vezetéstámogató rendszer.

Itthon egyelőre benzines és dízel kivitelben kapható, de hamarosan érkeznek az alternatív hajtásláncok. A benzines kivitel jobban felszerelt, mint elődje, így 8,67 millió forintért egy 1,5 literes benzinmotort, hatsebességes kézi váltót és elsőkerékmeghajtást kaphatsz. A lágy-hibrid rendszerrel megtámogatott változat 9,7 millió forinttól indul, ez szintén 150 lóerős, azonban négyhengeres dízellel van szerelve.

Létezik 190 lóerős öngyulladós kivitel összkerékhajtással, 11,6 millió forintért. Természetesen a hálózatról tölthető változatért kérik a legtöbbet, 11,7 millió forintot, ami egy 14,4 kWh-s akkucsomagot rejt és 50 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér, a 2,5 literes négyhengeres benzinmotorral az összteljesítmény 225 lóerőre rúg.