2023. március 21. | 14:33

Egyelőre nagyon keveset tudni az esetről, de az már kiderült, hogy a rendőrség gyilkossági ügyben nyomoz.

Pozsonytól nem messze, Dunacsún nevű település külterületén hívták a rendőröket még 2023. március 20-án egy különös esethez. A kiérkező hatóságok egy Skoda Superbet találtak a bokrok között.

Az autóban benne ült sofőrje, de amikor megtalálták, már nem élt. Úgy néz ki, hogy a körülmények ellenére nem balesetről vagy rosszullétről van szó. A férfi mellkasán a hatóságok egy lőtt sebet találtak és ennek megfelelően nyomozást indítottak.

A rendőrség egyelőre gyilkosság keretein belül kezeli az esetet, de keveset tudni a történtekről. A helyszínre kiérkező orvosszakértő megvizsgálta a testet és elrendelte a boncolását, hogy megtudják, mi történhetett.

Ezzel kapcsolatban a pozsonyi rendőrség regionális igazgatóságának szóvivője, Michal Szeiff nyilatkozott egy helyi lapnak. Egyelőre keveset árultak el az eset körülményeiről, várhatóan később érkeznek majd csak információk.

Depositphotos