2019. október 30. | 13:57

A KIA egy elég izgalmas látványtervet villantott.

Sok mindent el lehet mondani a ’90-es és a kétezres évek KIA formaterveiről, a szép jelző azonban nem biztos, hogy köztük van. Azóta viszont rengeteget fejlődött a koreai gyártó ebben a tekintetben, 2019-ben pedig már kifejezetten szép modelleket gyártanak. Elég csak az új Ceed vagy a Stinger formatervére gondolni.

Most pedig napvilágot látott egy látványterv, mely a koreai belpiacos K5 modell 2020-as változatát sejteti. A nagyméretű szedán igencsak kecses vonalakat kapott, a hírek szerint pedig az európai Optima következő kiadása is elég hasonló lesz a K5 új formatervéhez. A látványterven jól megfigyelhető a gyártóra jellemző hűtőmaszk, a legszembetűnőbb részlet pedig az izgalmas vonalvezetésű LED lámpa.

Kicsit hátrébb haladva egy erőteljesen kupés tetővonal látható, az autó hátulját pedig szintén kecsesre faragták. A koncepciómodell teljes szélességén végigfut a LED-es hátsó lámpa, mely egy elég hangsúlyos eleme a farrésznek. Első összehasonlításra nagyon különbözőnek tűnik a jelenlegi Optimától ez a formavilág, ám nagy esély van arra, hogy a szedán következő generációján visszaköszönnek ezek az elemek.

Az A-oszloptól egészen a csomagtartóig futó vaskos krómcsík a jelenlegi Optimán is megtalálható, ezt az megoldást a koncepciómodellen is fel lehet fedezni. A beltérről szintén készült látványterv, melyen látható a teljesen digitális műszerfal, ahogyan az már más gyártóknál is megfigyelhető az utóbbi időben. Ez azt is jelenti, hogy lényegesen kevesebb gomb van a középkonzolon, a váltókart pedig egy tekerőtárcsára cserélték. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy az új modell mikor mutatkozik be hivatalosan, ám az is valószínű, hogy a konszern másik nagy szedánja, a Hyundai Sonata is hasonló külsőt kaphat majd.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorának legújabb videóját!