2020. október 01. | 16:49

Egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, hogy az önvezető autók szépen lassan átvegyék a sofőr szerepét. Ezen dolgozik Elon Musk, az Amazon és a legnagyobb autógyártók is.

Az 5. szintű autonóm járművek megjelenése már jó ideje téma az autóipari fejlesztések tekintetében. A Tesla vezére, Elon Musk néhány hónapja tett eléggé merész kijelentéseket az önvezető autókkal kapcsolatban, amelyek alapján az amerikai elektromos autógyártó cég már közel áll a Level 5 eléréséhez, ezt azonban minden szakértő egyből abszurdnak nevezte. Ez a szint már az, amely során semmilyen beavatkozásra nincs szükség a vezető részéről, és amelyhez már a kormány is felesleges.

Ehhez a ponthoz áll közel az Amazon is, a Zoox nevezetű projekttel. A startup céget még júniusban vásárolta fel Jeff Bezos. Kalifornia pedig épp ezekben a hetekben engedélyezte a cégnek, hogy biztonsági vezető nélkül is teszteljék az önvezető rendszert. Emellett nyilván nem csak a két amerikai nagyvállalat fejleszti a saját rendszerét, így tesznek az európai márkák, köztük a Mercedes is. Most azonban még csak álmodozni lehet erről a jövőről, ezt tette Lujie Huang is, aki a kaliforniai ArtCenter egyik tanulója.

Amennyiben nem indulna el a videó, kattints és nézd meg a videómegosztó eredeti oldalán.

Huang koncepciója, a Mercedes Vision Duet Concept egy 2035-ös, teljesen elektromos Grand Tour járművet ábrázol, három üléssel és Level 5-ös autonóm rendszerrel, úgyhogy se kormány, se műszerfal nincs benne csakúgy, mint a Mercedes Vision AVTR koncepcióban.

A lényeg az volt, hogy az utastér egyfajta közösségi helyszín legyen, ahol a kommunikáció alapja, a szemkontaktus is egyszerűen megvalósul. Az utasok egymáshoz képest szemben helyezkednek el, közöttük pedig egy nagyobb asztal van. A szinte teljesen nyitott kabin megerősíti az ember és ember közötti, továbbá az ember és természet közötti kapcsolatot. Az egyik oldalon két ülés, a másikon pedig egy padszerű kialakítás található, aminek két oldalán borhűtők kaptak helyet.

Külseje egyediségét adja még a nagyméretű kerék, az orrán és a hátulján megjelenő, a jármű teljes szélességén átívelő LED-es világító sor, továbbá az egyedi módon rögzített Mercedes embléma is. Ahhoz, hogy az autóipar valóban elérje az 5. szintű besorolást az önvezető autók szempontjából, még sok időre lesz szükség.