2023. május 12. | 11:17

A busz egy tesztprogram keretein belül került forgalomba a fővárosban, amíg itt van addig mindenki ingyenesen kipróbálhatja.

Fontos szerepe van a tömegközlekedés átalakításának abban, hogy milyen is egy nagyvárosban a levegő minősége. Folyamatos modernizálásra és jelen helyzetben elektromosításra lehet szükség, hogy a városon kívül tartsuk a szmogot.

Ebben komoly szerepe lehet majd az elektromos meghajtású autóbuszoknak is. Éppen ezért a BKK flottájába is bekerült egy elektromos Mercedes eCitaro, bár egyelőre még csak kísérleti jelleggel.

Ilyen buszok Európa több pontján is közlekednek szintén teszt jelleggel. Nem csak német nagyvárosokban, de kifejezetten hideg időjárási körülmények között északi, míg a hőségben déli országokban is.

Ezzel szeretné a gyártó tesztelni a busz képességeit különböző időjárási körülmények között. Budapest ebben főleg változatos domborzatával tud segíteni a gyártónak és tervezés szempontjából a BKK-nak is.

Éppen ezért az e210-es vonalára került az elektromos busz, mely május 11-e és május 18-a között szállít utasokat teljesen ingyen. Ráadásul addig a sima e210-est nem szüntetik meg, az eCitaro csak kiegészítő szolgáltatás lesz.

Azért jó erre az e210 vonala, mert a Normafa és a Gyöngyösi utca között, a Lánchídon át jár. Így több terepviszony között is kipróbálható, például hogy mit tud a 250 kW (340 le) teljesítményű busz egy meredek emelkedőn vagy mennyit termel vissza egy hosszú lejtőn.

A villanymotorokat egy 590 kWh kapacitású akkumulátor eteti, mellyel elméletileg a busz 250 kilométer megtételére képes. Ez nem egy optimista WLTP-szám állítólag, hanem a gyakorlat tükre, így optimális esetben ez akár nőhet is.

Főleg annak fényében jó érték, hogy ez egy elég modern, jól felszerelt, alacsonypadlós és klímás autóbusz. A legnagyobb erénye mégis az, hogy csendes és lokális kibocsátása konkrétan nulla.

A BKK fontosnak tartja a fenntarthatóbb tömegközlekedés megteremtését. Az unió és a kormány támogatásával Budapest bízik abban, hogy hamarosan forgalomba állíthat majd ilyen és ehhez hasonló elektromos buszokat egy élhetőbb főváros érdekében.

Korábban egyébként Pakson próbálhattunk ki egy tömegközlekedési alternatívát egy hidrogén hajtású Toyota Caetano busz képében. Az elektromos busszal egyetemben lokális kibocsátása annak is nulla volt, viszont tankolása legfeljebb 10 percet vett igénybe.

BKK