2019. július 24. | 15:54

Az Audi TDI motorja nincs híján a nyomatéknak.

Az alapkivitelű Q7 nemrégiben átesett egy ráncfelvarráson, most pedig a sportosabb SQ7 kivitelen volt a sor. Ez volt az első jármű a Volkswagen-konszernben, amelyik 2016-ban megkapta a 4,0 literes, V8-as TDI motort, mely egy erőteljes konstrukciónak bizonyult. Íme azok a változtatások, amiket az Audi az SQ7 félidős modellfrissítésénél eszközölt.

Külsőre egyből szembetűnnek az új első és hátsó lámpák, melyek az Audi jelenlegi LED fényfűzéreit jelentik a Q7-hez igazított formában. A nagy méretű hűtőmaszk is agresszívebb a sztenderd Q7-esénél, mellyel igyekeztek a sportos jegyeket kiemelni az autón. A lökhárítóban természetesen masszív légbeömlők figyelnek, ezzel pedig egészen sokkoló látványt nyújt elölről ez a SUV modell.

Hátul a négy kidörgő jelzi, hogy nem egy mezei Q7-ről van szó, a lámpákat összekötő díszítőcsík pedig szintén új elemnek mondható. Az autó alsó traktusán és a visszapillantókon elhelyezett ezüstös elemek is a ráncfelvarrás hozadékai a külső megjelenés terén, mellyel a prémium életérzésre tesznek rá egy lapáttal. Kérésre fekete vagy matt elemeket is feltesznek, szintén felár ellenében pedig olyan színekből is lehet válogatni, mint a Daytona szürke.

Természetesen nagy, 20 colos kerekek és emelt hatásfokú fékek is vannak az SQ7-en, melyek fekete vagy piros nyergekkel érkeznek. Szintén felárért karbon-kerámia alkatrészeket tartalmazó rendszer is kérhető 420 mm-es méretben, szürke nyergekkel.

A 4,0 literes motort továbbra is egy kompresszor és két turbó lélegezteti, melynek köszönhetően 429 lóerőt és 900 Nm-es nyomatékot produkál. Már 1250-es fordulatnál megjön a mozdony erő, a 0-100-as gyorsulás pedig 4,8 másodpercet vesz igénybe. A végsebesség természetesen 250 km/órára korlátozott, ahogy az ilyen modelleknél lenni szokott.

A beltér szintén átalakult, nagyobb kijelzőket kapott a jármű, a klíma kezelőszervei pedig lejjebb kerültek a középkonzolon. Az Audi Virtual Cockpit rendszere speciális, az SQ7-hez fejlesztett kiegészítőket tartalmaz.

Az SQ7 az Alapjáratnál is járt teszten, nézd meg ahogyan Márkék bemutatják ebben a videóban!