Itt a 2021-es, ráncfelvarrott Jaguar F-Pace

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-09-15, 10:07

Megújult külsővel és belsővel érkezett a brit márka SUV modellje.

2016-ban mutatta be a Jaguar F-Pace modellt, ami a brit márka első SUV típusa volt. Azóta igazából szinte semmi nem változott rajta az évek során, most azonban jön a frissítés. Egyik sikermodellje lett ez a szabadidő-terepjáró a gyártónak, amely esetén elengedhetetlen, hogy kapjon egy ráncfelvarrást. Habár korábban az autós sajtó nem várt nagy újdonságokat, most megmutatták, milyen konkrét változásokkal érkezik az új jövevény.

2021-es Jaguar F-Pace frissített modell oldalról

A külső tekintetében körülbelül ugyanaz maradt a modell, ami viszont nagyban változott, az a világítás. Az új, teljesen LED-es fényszórók extrém vékony megjelenést kaptak a megújult hűtőrács két oldalán. A hátsó lámpák nagyon hasonlítanak az F-Type modelléhez, továbbá áttervezett lökhárítót is kapott. Ami a belsőt illeti, új középkonzol és központi kijelző látható. Utóbbi egy HD érintőképernyős egység 11,4 col átmérővel, amely kompatibilis az IOS és az Android rendszerekkel is egyaránt. A vezeték nélküli töltés pedig alapfelszereltség.

2021-es Jaguar F-Pace belső kialakítása

A műszerfali kijelző egy 12,3 colos HD panel lehet felárért, amivel kapcsolatban további fontos technológiai újdonság a 3D leképezés és a head-up display funkció. A belső a prémium burkolatok és kárpitok egyvelege. Fejlett zajszűrése van, amely által még csendesebb az utastér. Az F-Pace most is megkapja a legjobb technológiákat, ami a futóművet illeti. Alap az összkerékhajtás, valamint elérhető az adaptív lengéscsillapító is, amelyek által sokkal jobban mozog az utakon nagyobb sebesség esetén. Fontos extrák ezek, hiszen egy nagyobb, nehezebb SUV-ról beszélünk.

2021-es Jaguar F-Pace frissített változat, hátulról

A motorháztető alatt pedig vagy egy 2,0 literes, 246 lóerős egység vagy egy 3,0 literes akár 395 lóerős V6 is düböröghet. Ez utóbbi ráadásul 48 voltos mild hibrid rendszerrel van megtámogatva. Mindegyik konstrukcióhoz egy nyolcsebességes automata váltót adnak. A Jaguar F-Pace hivatalos árai és az értékesítés dátumára még várni kell, de hamarosan ezek az információk is nyilvánosak lesznek. 

Amennyiben érdekelnek a Jaguar hobbiterepjárói, nézd meg az elektromos I-Pace modell tesztet az Alapjárattól. Ha nem indul a videó, kattints és nézd meg saját YouTube csatornánkon.

Prémium autót vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!

Kapcsolódó írások

Óvatlan kandúr: Jaguar F-Pace 30d AWD – Teszt
2018. július 10.
Az F-Pace a Jaguar első szabadidő-autójaként jelent meg, őt azóta az E-Pace és a teljesen elektromos I-Pace követte. Külleme még mindig tekintélyt parancsoló, V6-os dízel erőforrása pedig igazán atletikussá varázsolja a sportos felmenőkkel rendelkező SUV-t!
Mitsubishi SUV
2019. május 25.
A Mitsubishi 2020-tól teljesen átalakítja szabadidő-autó kínálatát, hogy az sokkal átláthatóbb legyen a jelenleginél

További hírek