Ráadásul a louisianai tulajdonosnak ez már a második Tundrája, amelyik ilyen sokat futott.
A történelem ismétli önmagát. Legalábbis annak a Toyota Tundra-tulajdonosnak biztosan, aki korábban is megtett már egymillió mérföldet egy autóval – egy másik Tundrával. A férfi bár többet (kb. 15 ezer km-t) vezet egy hónap alatt, mint sokan egész életükben, viszonylag keveset tett azért, hogy a kisteherautói sokáig működjenek, a titok a karbantartási munkák időben történő elvégzésében rejlett. Victor Sheppard úgy tűnhet, hogy a nap 24 órájában vezet. Máskülönben hogyan érte volna el kétszer is az egymillió mérföldet (1 609 344 kilométer)? Ezúttal a férfi 2014-es évjáratú Toyota Tundra SR5 Double Cab típusú kisteherautójában fordult át a mérföldszámláló 999 999-ről egymillióra.
Sheppard 2016-ban döntött úgy, hogy elcseréli az előző, 2007-es évjáratú, szintén egymillió mérföldet futott Toyota Tundráját, mivel a Toyota felajánlotta, hogy ingyenesen kap érte egy vadonatújat. A cserével a Toyota két legyet ütött egy csapásra: egyrészt tesztelhette a 2016-os Tundra tartósságát egy olyan sofőr kezében, aki jóval többet vezet, mint egy átlagember, másrészt alaposan átvizsgálhatta a régi, 2007-es évjáratú példányt is. Annak a kocsinak az autógyártó mérnökei azonnal szétszedték a motorját, hogy ellenőrizzék, hogyan bírta az éveket és a nagyon magas futásteljesítményt. Érdekesség, hogy az észak-amerikai piacra fejlesztett Tundra második generációját kivételesen hosszú ideig, 2006 novemberétől 2021 októberéig gyártották, így lényegében egy ugyanolyan pickupot kapott 2016-ban Sheppard, mint amilyet leadott.
A második egymillió mérföldet futott Tundra V8-as motorjával sem volt komolyabb probléma az elmúlt kilenc év során, ami jól mutatja az 5,7 literes, 32 szelepes, 381 lóerős benzines szívó konstrukció (3UR-FE) tartósságát. Igaz, a 2016-os autóban – Sheppard előző Tundrájával ellentétben – az automata váltót viszont javítani kellett, miután a tulajdonos 780 ezer mérföld (1 255 288 kilométer) után észrevette, hogy nem vált hátramenetbe. A férfi nem tudott csak ülni és várni, hogy megérkezzenek a szükséges alkatrészek, ezért tovább használta a teherautót, és további 80 ezer mérföldet (128 748 kilométert) tett meg vele tolatás nélkül, mielőtt a sebességváltót végül megjavították a márkaszervizben. Valamikor a generátort is kicserélték a Vernon Toyota műhelyében, ezt leszámítva viszont a rutinszerű, előírt karbantartásokon kívül soha semmi mást nem javítottak a pickupon 2016 óta. A kilencéves Tundra ma is remek állapotban van, úgy néz ki, mintha csak negyedannyit futott volna, mint amennyi az órájáról leolvasható.
Érdekesség: mielőtt 2016-ban megkapta volna az ingyen autót a Toyotától az első Tundrájáért cserébe, Sheppard 2014-ben vásárolt is egy új Tundrát is. Eredetileg erre cserélte volna le a 2007-es példányt, amelynek az órájában akkor már közel egymillió mérföld volt. De az új érkezésével a régi autót sem adta el azonnal, mintha megérezte volna, hogy kapni fog miatta egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Toyotától. Két évvel később ez aztán meg is történt, és a férfi nem is tudta visszautasítani az érte ingyen kapott vadonatúj Tundrát. Akkor úgy döntött, hogy a kétévest megtartja munkagépnek, a vadonatújat pedig személyes használatra fogja befogni, és keveset fogja használni. Természetesen az előbbi az, amely most elérte az egymillió mérföldes futásteljesítményt, 11 év alatt. Még nem tudni, hogy a második egymillió mérföld után is megajándékozzák-e a Tundrák leghűségesebb rajongóját egy újabb példánnyal. A pickup harmadik nemzedéke egyébként 2021 óta van piacon, ebben az 5,7 literes szívó V8-as helyett már 3,5 literes, turbós V6-os dolgozik.