A járvány miatt most elsősegélyvizsga nélkül is kiadják a jogosítványokat

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-05-25, 10:53

A veszélyhelyzet megszűnése után érvényét veszíti az új rendelet.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a járványügyi helyzetre való tekintettel elsősegélynyújtási ismeretek nélkül is kiadják a jogosítványokat, de csak abban az esetben, ha minden más vizsgafeltételt sikeresen teljesített a vizsgázó. Fontos hangsúlyozni, hogy átmeneti megoldásról van szó.

Jogosítványok egymásra dobálva

A miniszterelnök által aláírt rendelet (219/2020. V. 21.) alapján az új szabály május 22-től számítva minimum 15 napig érvényes, azután pedig addig marad érvényben, ameddig a veszélyhelyzet is fennáll. A rendelet a következőképpen fogalmaz:

„A járművezetésre jogosító okmányt – a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 13. §-ától eltérően – az elsősegélynyújtási ismeretek megszerzéséről vagy annak megszerzése alóli mentességről szóló igazolás nélkül ki kell adni.”

Eddig a jogosítvány kiadásának feltétele volt az egészségügyi ismeretek megszerzését bizonyító igazolás vagy a mentességről szóló igazolás bemutatása. A járványhelyzetben azonban a felkészítő tanfolyamok és a vizsgák is leálltak. A Magyar Vöröskereszt egyébként jelezte, hogy június másodikától újra elindul az elsősegélynyújtó vizsgáztatás. Ennek feltétele az, hogy megfelelően fertőtlenítsék azokat a műanyag babákat, amelyeken a befúvásos lélegeztetést szokták gyakorolni a zöldfülű autósok, akik ezt a gyakorlatot aztán a vizsgán is bemutatják.

„Már a járvány előtti időszakban is ez volt az elsősegély-tanfolyamok legnagyobb körültekintést igénylő része, gondoljunk csak a folyamatos fertőtlenítési procedúrákra. A járvány időszakában elegendő lenne a szívkompresszió, és minden más gyakorlati feladat bemutatása” – mondta az Indexnek Pető Attila, akit sokan csak Kreszprofesszorként ismernek.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forgalmi szituáció vizuálisan ábrázolva
2020. március 26.
A koronavírus miatt a tantermi KRESZ-tanfolyamok is leálltak.
Egymásra dobált vezetői engedélyek felülről fotózva
2019. november 13.
Gyorsabban lehet majd jogosítványhoz jutni.

További hírek