2019. április 30. | 12:45

A Renault tüzes kisautóját tesztelte az amerikai showman

Nagyon kevés középmotoros sportos ferdehátú kisautó készült a járműgyártás történetében, ezek közül a legtöbb a versenysportban szerepelt. A Renault R5 Turbo2 is egy ilyen modell, mely ráadásul utcán is legálisan közlekedhetett. A híres gyűjteményéről is ismert Jay Leno most egy ilyen hot hatchet mutatott be egyik videójában.

Ez az R5 Turbo2 egy 1985-ös kiadás, mely Randy Nonnenberg tulajdonában van, és szürkeimporttal került az USA-ba. Az R5 Turbo utódjaként érkező, és a Renault 5 alapjaira épülő középmotoros sportautót egy 1,4 literes, 4 hengeres blokk hajtja, mely segítségével valamivel 200 lóerő alatt teljesít. Az alig 1000 kilós kisautótól ez elég szép értéknek számít, főleg úgy, hogy a hátsókerékhajtású Renault súlyelosztása is elég jó. A motorhoz egy ötfokozatú kézi váltót kapcsoltak, a végsebessége pedig 200 km/óra környékén mozog. Alul elég méretes turbólyukkal rendelkezik, de aztán szépen megindul a kis méregzsák.

Ennek a példánynak ráadásul ralira homologizált kivitele is volt, így ebből nagyjából 200 darab készült. Alumínium tetővel gyártották, a „mezei” 5-öshöz képest szinte minden alkatrész más, talán az oldalajtók egyeznek meg. Masszív szélesítéseket és légbeömlőket kapott, ráadásul elöl és hátul is tárcsafékkel szerelték.

Belül csak két ülés található, mivel a motor elveszi a hátsó ülés helyét. A tipikus ’80-as évekbeli beltér nosztalgikus hangulattal bír, kis kerek műszerekkel és pofás Renault sportkormánnyal. Az üzemanyagtartályt az ülések alá helyezték el, így nem tanácsos elejteni a cigarettát a kabinban. A csomagtér az autó orrában helyezkedik el, bár a pótkerék mellé nem sok minden fér be. Bár ez nem is egy túraautó, a csapatáshoz meg nem kell hatalmas raktér.

Igazi ritkaságnak számít ez a modell, nem véletlen, hogy Jay Leno is végre ki akart próbálni egy ilyen francia masinát. Nagyon sok pénzért mennek a jó állapotú példányok ebből a modellből, és sajnos már egyre kevesebb van belőlük.