2020. október 09. | 11:54

A bajor vállalat pénzügyi igazgatója szerint az év végére teljesíteni fogják a saját célkitűzéseiket, valamint ez EU-s előírásoknak is meg tudnak felelni.

Jó úton halad 2020-as céljai elérése felé a BMW. A német autógyártó az előrejelzések szerint teljesíteni tudja az éves célkitűzéseit, valamint az Európai Unió szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó előírásainak is meg tudnak felelni. Erről a BMW pénzügyi igazgatója, Nicolas Peter számolt be, egy csütörtökön tartott telefonos sajtótájékoztatón.

„A harmadik negyedévünk sokkal jobb volt, mint a második. A dolgok most nyilván egy kicsit lassabban mennek. Kínában a tavalyi évhez képest szeptemberben 5 százalékkal emelkedtek az eladások, ez a mi számainknak is jót tett” - fogalmazott Nicolas Peter.

A BMW egy 0 és 3 százalék közötti adózás előtt nyereség különbözettel számolt idén. A koronavírus-járvány miatt tavasszal be kellett zárni a gyárakat és kereskedéseket, így az eladások száma is jelentősen visszaesett. A bajor vállalat szeretné fellendíteni az elektromos autók értékesítését is, hogy megfeleljenek a 2021-től szigorodó európai károsanyag-kibocsátási szabályoknak.

Prémium járművet vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!