szombat - 2023. február 04.
2.5 °C
erős felhőzet
alapjarat.hu logo
95 627 Ft
100 671 Ft
D 684 Ft
fuel prices icon fuel prices icon

Jön az új KIA Sorento plug-in hibrid verziója

2020. augusztus 27. | 12:05

A dízel és a sima hibrid modellvariáns mellett lesz tölthető kivitel is 2021 elejétől.

Az európai piacon nagyon fontos modell a KIA legnagyobb szabadidő-autója, hiszen a Sorento első generációval kezdődött el 2002-ben a márka újkori időszámítása, amikor célul tűzték ki, hogy bekerülnek a nyugati piacok élvonalába. Idén már a negyedik generáció debütált a típusból, az új Sorento ősszel érkezik meg Európába és hazánkba is.

Kezdetben kétféle erőforrással kínálják majd az autót. Elérhető lesz az ismert 2,2 literes, soros négyhengeres 200 lóerős dízellel, valamint egy új 1,6 literes benzin-elektromos hibridként is, amely 227 lóerőt teljesít majd. Ezt egészíti ki később a tölthető hibrid (PHEV) modellvariáns, amely szintén az 1.6 literes benzinesre épül, de a 1,5 kW-órás akkumulátor helyett egy 13,8 kWh-s telepet kap.

A benzinmotor önmagában 180 lóerőt teljesít és 265 Nm-es forgatónyomatékot ad le, amit egy villanymotor egészít ki 90 lóerővel és 304 Nm-es nyomatékkal. A rendelkezésre álló összteljesítmény 265 lóerő, az előcsalogatható forgatónyomaték pedig 350 Nm. Az erőt egy hatsebességes automata váltó továbbítja mind a négy kerékhez. A plug-in hibrid Sorento nem lesz elérhető elsőkerékhajtással.

Szerencsére a nagyobb akkumulátor ellenére sem csorbul az új SUV térkínálata és praktikuma köszönhetően a teljesen új padlólemeznek, amelyet kifejezetten úgy terveztek, hogy képes legyen befogadni a kiegészítő elektromos hajtást. Továbbá a bőséges helykínálatnak köszönhetően a negyedik generációs KIA Sorento valamennyi hajtáslánccal továbbra is elérhető lesz öt- és hétszemélyes kivitelekben.

Fogyasztásról vagy elektromos üzemmódban megtehető távolságról egyelőre nem érkeztek hírek, én úgy gondolom, hogy ekkora akkumulátor-kapacitással nem lehetetlen az akár 50 kilométeres elméleti elektromos hatótáv sem. A KIA Sorento PHEV várhatóan 2021 év elején csatlakozik a kínálathoz, erejének köszönhetően a paletta csúcsmodellje lesz. Árakról egyelőre egyik kivitel esetében sincsenek információk.

5+1 tény és tévhit az üzemanyagok világából Súlyos balesetet okozott az M7-esen tolató 62 éves sofőr

Mások ezt olvassák

Kérek még hírt!