2019. december 16. | 13:07

És ezzel párhuzamosan bővül a gyártó hibrid kínálata.

Jelenleg a kis Ignis és a Swift kapható lágy hibridként, igaz rendszereik még csak 12V-os feszültséggel dolgoznak. Önállóan nem is képesek tisztán elektromosan közlekedni (lágy hibrid), de a fogyasztás csökkentésben mégis jelentősen kiveszik a részüket. Az egész egy kisméretű akkumulátorból és egy indítógenerátorból áll (ISG), ami gyorsításkor besegít a benzinmotornak, leállítás után ismét beröffenti azt, illetve igyekszik a lassításokból energiát visszanyerni.

A rendszer hatalmas előnye, hogy mindössze 6 kg-mal növeli meg az autó súlyát, így annak vezethetőségén nem ront és kompromisszumok nélkül beépíthető a kisebb és gyengébb autókba is. Ugyanakkor a nagyobb és nehezebb modellek esetében már nem lenne kellően hatékony, nem tudná elegendő erővel támogatni a belsőégésű motor munkáját. Ennek okán a Suzuki bejelentette, hogy hamarosan bemutatják saját erősebb, immáron 48V-tal operáló hibrid hajtásláncukat.

A rendszer még nem lesz képes külső forrásból áramot felvételezni, tehát nem plugin hibrid lesz, de a WLTP-ciklus alapján akár 15-20%-kal is képes lesz csökkenteni a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást úgy, hogy közben az autók dinamikája sokat javul. A tervek szerint a Swift Sport, a Vitara és az S-Cross csúcsmodelljeit hatja majd az 1,4 literes Boosterjet motorhoz kapcsolódva.

Felépítésében megegyezik a 12V-ossal annyi különbséggel, hogy nagyobb az akkumulátor és kapcsolódik hozzá egy inverter is. A többletsúly ebben az esetben is csak 15 kg, ami szintén nem számottevő, a mindennapokban nem észrevehető. Az ezzel a hajtáslánccal szerelt autók képesek lesznek 16 km-h-ás sebességig kizárólag elektromosan közlekedni, ami a városi araszoláskor jön majd kifejezetten jól.

A Suzuki 2020 márciusától vezeti be Európában az új 48V-os hibrid rendszerét, de egyelőre se pontos teljesítményadatokat, se fogyasztást, se pedig árakat nem közöltek. Várhatóan a legdrágább modellek kiváltsága lesz majd a hibridség, a többieknek pedig marad az irigység vagy a sima Swift és az Ignis 12V-os rendszere, melyek már most is elérhetők itthon is a márka kínálatában.