2020. június 04. | 13:57

A K&H felméréséből az derül ki, hogy a többség még mindig nem látja kivitelezhetőnek a dugódíj értelmes módon történő bevezetését.

Évek óta téma a behajtási díj bevezetése (főleg Budapesten), amely köznyelven dugódíjként ismert. A K&H elvégzett egy kutatást, amelyben 30-59 éves állampolgárok véleményére voltak kíváncsiak a dugódíjjal és a forgalmi dugókkal kapcsolatban. A budapesti városvezetés hol kisebb, hol nagyobb elánnal igyekszik zöldebbé tenni a fővárost, ám a behajtási díj bevezetését komoly infrastrukturális fejlesztéseknek kellene megelőznie. Vannak, akik más magyarországi nagyvárosban is hasznosnak tartanák a dugódíjat.

A megkérdezettek 74 százaléka szerint azért rossz ötlet a dugódíj bevezetése, mert nincs elegendő parkolóhely, főleg Budapesten. Mindössze 13 százalék gondolja úgy, hogy a parkolás megoldható lenne az intézkedés után. További 71 százalék szerint azért is rossz ötlet a dugódíj, mert így azok a városrészek járnának rosszul, amelyek nem esnek a behajtási díjas zónába. A válaszadók 64 százaléka azt mondta, hogy az aktuális városvezetés népszerűsége nagyon nagyot esne, ha meglépnék a dolgot, ráadásul a megkérdezettek kicsivel több mint fele pedig csak egy újabb pénzbeszedési lehetőségként tekint a dologra.

A keleti megyékben élők és a sokat autózó dízeltulajok szerint sem lenne gyakorlati haszna a dolognak, ugyanakkor az előnyök mellett is sokan letették a voksukat. 54 százalék ugyanis azt mondta, hogy ezáltal jobb levegő és tisztább környezet alakulhatna ki az egyes városokban. A válaszadók 49 százaléka szerint jelentősen csökkenne az adott városrész autóforgalma, ám ezzel ellentétes véleményen volt 39 százalék.

Összességében az mondható el a kutatás eredményeként, hogy kisebbségben vannak azok, akik pártolják a dugódíj bevezetését. Mindössze 28 százalék gondolta úgy, hogy a feltételek már most is adottak a behajtási díj bevezetésére. A vidéki nagyvárosokban is csak a megkérdezettek harmada fogadná szívesen a dugódíjat.

K&H sajtóinformáció