2021. július 13. | 13:19

A cél, hogy a rollerek ne szétszórva heverjenek városszerte.

A rollerezők alapvetően két tevékenységükkel vívják ki közlekedőtársaik nemtetszését: az egyik a közlekedési moráljuk, a másik pedig a bárki által használható rollerek „szétszórása” a lehető legváltozatosabb helyeken. Hogy ezekben a vitás helyzetekben nehéz rendet teremteni, azt már több európai város is bizonyította.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) feltett szándéka, hogy rendet teremtsen, és irányt mutasson a „közösségi” rollereket használók számára, így most a korábban már kialakított négy újbudai roliparkoló után két újabb, úgynevezett mikroMobilitási Pontot is kijelöltek a megújuló Idősebb Antal József rakparton.

Az augusztus 15-ig pihenőparttá alakított rakparton létrehozott helyszínek bárkinek lehetőséget biztosítanak arra, hogy leparkolja rollerét, kerékpárját, vagy más egyéb mikromobilitási eszközét. Ezen kívül a mikroMobilitási Pontok részét képezik még a MOL Bubi ideiglenes gyűjtőpontjai is, amelyeket a Donkey Republic kerékpárjaival, illetve a BIRD elektromos rollerjeivel is igénybe lehet venni.

A mikroMobilitási Pontokat világoszöld felfestés határolja, a különböző közlekedési eszközöknek kijelölt területeket pedig piktogramokkal jelölik. A BKK jelenleg a rollerparkolók tesztelését végzi, hogy a további pontok kialakítása előtt kiderüljön, van-e egyáltalán igény az emberek részéről a használatukra. Ezzel is arra próbálják ösztönözni az felhasználókat, hogy kulturált módon, és rendezett körülmények között használják és tárolják ezeket a közlekedési eszközöket, és ne dobálják szét őket a városban.