2019. október 01. | 15:19

Nem maradt nyoma a júniusi tűzesetnek, sikerült kijavítani az extra ritka Ferrarit.

Korábban már írtam erről az UFO Ferrariról, amiről valószínűleg sok, még márkahű rajongó sem tudott. Nem meglepő hiszen egyetlen működőképes példány készült belőle. Majd júniusban Marci megírta, hogy menet közben Monaco utcáin kigyulladt James Glickenhaus filmproducer alatt.

Mára azonban semmi nyoma nem maradt annak, hogy a felújításhoz gyártott kipufogórendszer valaha is tüzet fogott. Az UFO kinézetű Ferrari 512S Modulo koncepció ismét teljes pompájában tündököl. Ezt James Glickenhaus Facebook posztjából lehet tudni, aki nyilvánvalóan örül.

Glickenhaus 2014-ben vásárolta meg a Ferrari 512S Modulo koncepciót a Pininfarinától, de az autó akkoriban nem volt vezethető állapotban. Ezután teljes helyreállításon esett át. Az újjáéledt 512S a 2019-es Concorso d'Eleganza-ban a Villa d'Este-ben debütált ismét a nagyérdemű előtt.

Sajnos néhány nappal a kiállítás után a kipufogórendszer egy része kigyulladt, ennek következtében az autó hátulja kisebb károkat szenvedett. A beépített tűzoltó rendszernek köszönhetően nem lett oda az egész, sőt, Glickenhaus még az eset után is képes volt tovább haladni a Ferrarival.

Az 512S Modulo az 1970-es Genfi Autószalonon debütált, az ék alakú karosszériája formabontónak számított akkoriban, majd az 1970-es és a 80-as években a nagy teljesítményű autók körében népszerű volt. A tető előre csúsztatásával lehet beszállni, akár egy vadászgép. A karosszéria pedig körül öleli az első és a hátsó kereket, ez feltűnő megjelenést kölcsönöz neki.

A Modulo eredetileg nem volt működőképes. A felújítás részeként Glickenhaus egy 5 literes V12-es erőforrást rakatott bele, amely 550 lóerőt ad le. Apropó, a legutóbbi bejegyzésben nem esett szó arról, hogy min változtattak annak érdekében, hogy ne kapjon lángra ismét. Viszont nyilvánvalóan kitaláltak rá valamit.

Amikor Glickenhaus épp nem az UFO Ferrarival furikázik, akkor a saját járműveit építgeti, amelyek SCG ( Scuderia Cameron Glickenhaus) márkanév alatt futnak. A modellek között szerepel az SCG Baja Boot off-roader, az SCG 007 hypercar és az SCG 004 supercar.