2019. július 30. | 13:14

Ne lepődj meg, ha ezentúl a buszsávban feltűnik egy elsőre oda nem illőnek tűnő jármű.

A magyar kormány módosította a KRESZ-t, ennek értelmében a jövőben tábla jelzi majd a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, abban az esetben, ha van erre szóló matricájuk.

A Magyar Közlönyben megjelent KRESZ-re vonatkozó rendeletmódosítás két barna alapszínű táblát mutat be a templomra, illetve a vallásgyakorlásra rendelt más helyre, írta meg a Napi.hu.

Mindkettő egy templom sziluett, de az egyik tornyán van, a másikon pedig nincs kereszt. A tájékoztató tábla kiegészítő jelzőtáblájának felirata utalhat a vallási közösség nevére, az általa használt épület nevére és az általa végzett vallásos szertartások időpontjára is - derül ki a módosításból.

A másik módosítás pedig megengedi, hogy a nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei alkalmával, a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhet. Ehhez a járműre matricát kell felhelyezni, ezekről pedig kormányhatározat intézkedik.

A Magyar Közlöny 130. számában meg is jelent egy ilyen határozat, amely mellékletében szerepel az a matrica, amelyet az idén Budapesten megrendezendő Maccabi Európa Játékok alkalmával viselhetnek a buszsávot használó járművek.

Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb autós hírekről, lesd meg friss hírműsorunkat!

Napi.hu

Magyar Közlöny