2023. január 09. | 11:09

Azt inkább nem számoltuk ki, mennyi van még hátra.

A Magyar Közút adott ki közleményt nemrég arról, hogy 2022-ben a nehéz gazdasági helyzet ellenére a megszokottnál is több utat tudtak felújítani. A munkálatok során sok útnál nem csak a sérült kopóréteget cserélték ki, hanem ahol kellett, ott akár a kötő- és alaprétegeket is.

Emellett az út felületén kívül a közvetlen környezetével is foglalkoztak. Nem csak padkát és járdákat, de vízelvezető árkokat is építettek, illetve ahol kellett, táblák kihelyezésével és a felfestésekkel is foglalkoztak.

Ezeket a munkálatokat összevetve saját gépláncaikkal csaknem 800 kilométer mellékutat újítottak fel. Emellett kiszervezésben külső kivitelezők további 960 kilométer felújítását végezték el 2022-ben, illetve idén tavasztól már be van tervezve egy további 130 kilométeres szakasz.

A tavaly évi beruházások értéke meghaladja a 185 milliárd forintot, aminek nagy részét hazai források és EU-s támogatások teszik ki. Ezzel együtt 2010 óta eddig több mint 8000 kilométer útfelújítást végeztek állami megbízás keretein belül.

2022 második felében sok beruházást leállítottak és volt olyan is, aminek csak a menetrendjét ütemezték újra. Ennek köszönhető, hogy 2023 kicsit lassabban indul útfelújítások terén.

Ez mégsem jelenti, hogy a felújítások teljesen megállnak, a Magyar Közút folyamatos gépparkbővítés mellett szervezi a forrásokat a felújításra váró szakaszok kezelésére. 2022-ben 20 új teherautót és 2 komplett aszfaltozó gépláncot tudott üzembe helyezni flottájában, ezek mellett több munkagépet is, amikkel nem csak az utakat, de azok közvetlen környezetét is fel tudják újítani.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Depositphotos