2019. november 29. | 10:18

Az ismert tévés első körben csípőből letagadta a dolgot.

Csütörtökön a délutáni órákban Demcsák Zsuzsa egy piros színű Fiat vezetésével volt elfoglalva. Önmagában ez nem hír, csakhogy a magyar műsorvezető nem ülhetett volna volán mögé, 2019 nyarán ugyanis már másodszor vette el a rendőrség a jogosítványát ittas vezetés miatt.

A 41 éves műsorvezetőt a Bors egyik olvasója vette észre egy budai lakótelepi parkolóban. A lap olvasója felvételeket is készített Demcsákról, azokból egyértelműen kiderült, hogy a baseballsapkát viselő műsorvezető foglalt helyet a vezetőülésben. Az anyósülésre Demcsák indiai férje huppant be.

A Bors munkatársa felhívta Demcsákot, aki először letagadta a dolgot, de a telefonban hallatszott, hogy kitette az irányjelzőt, de a kézifék behúzása is hallható volt. A műsorvezető aztán interjún kívül elárulta, hogy miért vezetett jogsi nélkül, de megtiltotta a bulvárlapnak, hogy ezt megírja.

Demcsák 2019 júniusában a Szentendrei út elején bukott le ittas vezetéssel, a helyzetén pedig csak rontott, hogy nem volt nála a jogosítványa. A rendőrség az eset után három évre bevonta Demcsák vezetői engedélyét, akinek még egy 700 ezer forintos bírságot is be kellett fizetnie.