2019. augusztus 07. | 13:23

A baleset után ömlött a vér a sofőr fejéből.

Kórházban kötött ki az a sofőr, aki Londonban 11 parkoló autónak száguldott neki nagy sebességgel az éjszaka kellős közepén.

A sofőr 1 millió fontos kárt okozott, mivel többek között egy McLarent, egy Porsche Cayenne-t és egy Bentley Bentaygát is lezúzott. Az Audi Q7 egy Porschét követett nagy sebességgel London Chelsea nevű városrészében, amikor az autó sofőrje elveszítette az irányítást a verda fölött, és óriási tempóval beleszaladt az út szélén parkoló kocsikba. A balesetet egy térfigyelő kamera fel is vette.

A sofőr mellett egy utast is kórházba kellett szállítani, mindketten fejsérülést szenvedtek. Egy szemtanú arról számolt be, hogy az Audis fejéből ömlött a vér, és még a koponyája egy része is látszott, akkora vágás keletkezett a fejbőrén. Egy másik szemtanú azt mondta, óriási hangja volt a balesetnek, ő maga azt hitte, hogy felrobbant valami az utcában.

A rendőrség szóvivője is nyilatkozott, azt mondta az újságíróknak, hogy a két kórházba szállított ember nincs életveszélyben. Szerencsére a parkoló kocsik üresek voltak, így senki más nem sérült meg a balesetben (tehát minden bizonnyal gyalogos sem járt arrafelé azokban a pillanatokban).