2020. augusztus 25. | 11:11

A vállalat már a német és az amerikai hatóságokat is megkereste a számára kellemetlen ügy okán.

Manipulált benzinmotorok miatt rendelt el belső nyomozást a Porsche. A gyanú szerint a 2008 és 2013 között gyártott Panamera és 911-es modellek illegális módosításokkal ellátott benzinmotorokkal lettek felszerelve. A belső vizsgálat megkezdésével egy időben a Porsche a nyár elején a németországi Szövetségi Járműközlekedési Hatóságot (KBA), a stuttgarti ügyészséget és az amerikai hatóságokat is értesítette a cégre kellemetlen fényt vető esetről.

A Porsche annyit még elárult, hogy az érintett erőforrások kapcsán a kipufogórendszert érintő hardveres és szoftveres változtatásokra gyanakszik. A német autógyártó egyik szóvivője elmondta, hogy gyakran ellenőrzik a járműveiket, az egyik rutinvizsgálat közben szúrták ki a szakemberek az illegális módosításokat. A szóvivő jelentése szerint a jelenleg gyártásban lévő modelleket nem érinti a belső vizsgálat, azok tehát átmentek a Porsche ellenőrzésén.

Néhány napja a Daimler bejelentette, hogy megegyezésre jutott az Egyesült Államok hatóságaival, a megállapodás értelmében a német autógyártó több millió dollárt fog kifizetni, cserébe megszűnnek a dízelbotrány miatt indított eljárások a tengerentúlon. A Daimler csak a hatóságoknak 1,5 millió dollárt fog átutalni, míg a megkárosított autótulajdonosok között összesen 700 millió dollárt kell kiosztania, a megállapodás teljesítésével kapcsolatos különböző költségek pedig nagyjából 500 millió dollárra fognak rúgni. A Porschét 2019-ben 598 millió dolláros bírsággal sújtották a német hatóságok a saját dízelbotránya kapcsán.