2019. november 04. | 13:08

Az olasz autómárka teljesen elektromos lesz, legalábbis a gyártó termékútvonala igencsak az elektromobilitás felé orientálódik.

A Maserati anyavállalata, a Fiat Chrysler Automobiles a 2019-es év harmadik negyedévére vonatkozó sajtóközleményében kijelentette, hogy innentől minden jövőbeli Maserati kap valamiféle elektromos rásegítést.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A vállalat mielőbb növelni szeretné piaci részesedését, ennek érdekében nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a lehető legtöbb termékük része legyen valamiféle elektromos hajtás. A Maserati jelenlegi felhozatalát tekintve nemigen lehet azt mondani bármelyik modellre is, hogy osztályvezető volna, viszont a márkánál kiemelkedő szerepben mindig is a motorkínálat állt.

Éppen ezért lehet kijelenteni, hogy talán semmi sincs veszve, hiszen, ha a Maserati tartja magát a bejelentéséhez, akkor nagyot dobhat az üzleten az, hogyha valamennyi modelljük a hagyományos meghajtás mellett kiegészül villamos hajtással is.

A tervek szerint az autógyártó egy teljesen új sportautót dob piacra 2020-ban, amely ideiglenes helyettesítője lesz majd az elöregedő GranTurismónak, ugyanis új széria az említett modellből várhatóan csak 2021-ben fog érkezni.

A Maserati kínálatában sosem látott, vadonatúj sportautó részben elektromos meghajtású lesz, ezzel egyidejűleg egy új korszak veszi tehát kezdetét az olasz márka életében.

A gyártónak rengeteg terve van a 2021-es évre vonatkozóan, nem csupán egyetlen sportautót mutatnának be, hanem egy vadonatúj D-UV-t is, melyről az interneten egyelőre az információk elég csekély része áll rendelkezésre. Aztán ott van még az újragondolt GranTurismo, na meg az említett sportautó kabrió változata is.

Az új D-UV minden bizonnyal a nemrég frissített Alfa Romeo Stelvio D-UV számos DNS-ét örökölheti majd, viszont ennek alátámasztásához az kell, hogy a nagyközönség lássa az újragondolt Stelviót, ám erre sem fog sor kerülni 2021-nél korábban.

Ha már ekkora fába vágta fejszéjét az FCA leányvállalata, úgy gondolják meg tudnának birkózni a GranTurismo elektromos változatának készítésével is. Jó érzés a különféle autógyártók különböző jövőbeli terveiről olvasgatni, de vajon mindez ténylegesen megvalósításra kerül, vagy hosszú időre a levegőben lógnak majd az elképzelések?